Hungarian English French German Russian Spanish
 KalitaKft.
Poliészter és epoxi műgyanták, szilikon gumi és poliruetán anyagok
×
 x 

A kosár üres
A kosár üres

Csónakbevonás, javítás

Csónak bevonás, javítás

Attól függően, hogy üvegszálas poliészter csónakot, facsónakot vagy fémcsónakot akarunk bevonni, illetve  javítani, más-más dolgokra kell figyelmet fordítani az előkészítés során.

 

  Előkészítés

 

Fa csónak esetén első lépés a csónaktest gondos megcsiszolása és vízmentesítése. Csak teljesen száraz, olaj, víz és más szennyeződéstől mentes felületen lehet megkezdeni a laminálást. A hagyományos poliészteres laminálást (ez vastagabb, erősebb) akkor javasoljuk, ha várhatóan nagyobb igénybevételnek lesz kitéve (pl. horgász csónak), ami esetleg ráfuthat tuskóra, partoldalra, stb.  Ebben az esetben az utolsó védő réteg (topcoat) tetszőleges színűre színezhető. Ez mellett ma már elérhető több féle - fa bevonására is alkalmas - epoxi rendszer is, (pl.:SR 5550 es epoxi rendszer), amelyet akkor ajánlunk, ha fontos, hogy könnyű, vékony víztiszta, de a lakkoknál sokkal erősebb védelmet biztosítsunk a hajónknak, amely kiemeli, látni engedi a fa erezetét, mintáját. (pl. fa verseny hajók, yachtok)

Vigyázat: a két módszer és anyagaik nem keverhetőek egymással!

  • Poliészter gyantás lamináláshoz üvegpaplan és/vagy rovingszövet erősítőanyagok, és zárórétegnek top-coat (ha szükséges színezőpasztával is) használható.
  • az epoxi rendszerhez pedig (150g/nm, és 400g/nm közötti vastagságú) üvegszövetet használjunk

 

Fém csónak bevonása esetén körültekintőbben kell eljárni az előmunkálatoknál. Alumínium, vagy Al tartozékokkal rendelkező csónak esetén a csiszolást követő két órán belül be kell fejezni a bevonó réteg kialakítását, mielőtt az oxidréteg újból kialakulna. (Az oxidréteget vagy csiszolással, vagy lúgos (NaOH) kezeléssel távolíthatjuk el.)

 

Az üvegszál erősítésű termékeknél (pl. ladikok, karosszéria elemek, stb.) a szerkezeti erősséget a műgyantával átitatott üveg erősítő anyag biztosítja, ennek a védelmét pedig a külső hatások (UV-sugárzás, víz, vegyszerek, egyéb környezeti hatások) ellen kb. 0,3-0,8 mm vastagságú a gélcoat, vagy topcoat réteg biztosítja. Ha az nincs, vagy meghibásodott, elöregedett, akkor a „természet” hozzáfér  a szerkezethez, és  sokkal hamarabb tönkre teszi.

Amennyiben régi poliészter, vagy poliészterrel bevont csónakot szeretne felújítani, javítani újabb rétegek rálaminálásával, ne feledkezzen meg a felület megcsiszolásáról, a felső paraffinos réteg, valamint a sérült gélcoat, vagy topcoat réteg eltávolítása céljából. A művelet elmulasztása a pótlólag felvitt rétegek leválásához vezethet. Ugyanezt a műveletet szintén célszerű elvégezni epoxi gyantával bevont régi csónaknál. Általános elv, hogy epoxit epoxival, poliésztert poliészterrel javítson.   

Mivel jelentős ár különbség van a két féle anyag között (az epoxi ára 2x, 3x-osa a poliészterének) ezért epoxit leginkább csak azokon a területeken használnak, ahol pl. nagy szerepe van a könnyebb súlynak, (mint a versenysportok, hi-tech, stb.) vagyis pl. horgász csónakot ritkán készítenek epoxiból, arra inkább a poliésztert használják (vastagabb, strapa-bíróbb, nehezebb).

Másik lehetőség: Mivel, a poliészterekhez gyártott - vastagabb elemi szálú - üveg erősítő anyagokat (üvegpaplan, roving szövet) felület kezelik a gyantához való jobb tapadás érdekében, ezért ezeket az anyagokat nem használják epoxikhoz. Ezért, a struktúrából lehet következtetni a használt műgyantára. Meg kell nézni a laminát belső, nem gélezett, nem sima oldalát. Ott általában látszik az erősítő anyag struktúrája. 

Ha „össze-vissza” szálas (üvegpaplan) a felület, vagy nagy (2-5 mm) kockás szövésmódú (roving-szövet), akkor valószínűleg poliészter gyantából készült.

Ha apró, 1 mm, vagy annál kisebb kockás a felület struktúrája (pl. üveg szövetek), akkor elképzelhető (de azért nem biztos!), hogy epoxiból készült.

 

A nagyobb repedezések javítását aerosillal (HDK N-20, Prosilox 200, stb.) és üveg mikroballonnal (Silcell) töltött poliészter gyantával érdemes elvégezni (természetesen csak a repedezések kitisztítása, vízmentesítése után). Gyárilag, különböző célokra előre elkészített kitteket is lehet kapni ( Technogel M01C57(C59) üvegszálas poliészter kitt vagy 90-78 PA Poliészter alapú ragasztó paszta, de a repedések legtöbbjét a rákent 0,4-1,0 mm vastag topcoat is kitölti, eltünteti. Epoxi csónak javítása esetén erre a célra az epoxi gyanta és a Silicell H2 ill. a Mixfill 10 és Mixfill 30 segédanyagokat ajánljuk.Azután már maga a laminálás, és a javítások minden esetben azonos lehet.

Poliészterből készült hajók, csónakok esetében sokszor jelentkező hiba pl. a gélen apró lyukacskák, csillag szerű hajszál repedések , stb. Ha a védő rétegen kisebb felületi hibák vannak, kifakult, stb. akkor általában elég egy finom csiszolás, polírozás, persze, ha elég vastag a felületi réteg.  Ha már sok helyen, és mélyebb, nagyobb sérülések vannak, vagy már nagyon öreg, porózus a külső védő gél réteg, akkor teljesen le kell csiszolni az üveg erősített rétegig a teljes felületről, vagy egy jól körülhatárolható részt a felületen (pl. fartükör, vagy a vízvonal alatti teljes rész) és lekenni/leszórni topcoattal (Technocote topcoat natúr, vagy fehér színben) kb. 0,3-0,8 mm vastagon. Ha szép felületet szeretne, akkor inkább 0,8 mm, és abból lehet csiszolni, polírozni a kívánt felületi minőség eléréséig, de mindenképp figyelni kell arra, hogy maragjon lagalább 0,4 mm..

 De ha kisebb területen van egy-két nagyobb sérülés, törés, beszakadás, akkor is érvényesek a fentebb leírtak, azaz a belső, üvegszálas oldal felől javítani üveg erősítő anyaggal, és csak, ha erre nincs lehetőség, mert nem lehet hozzáférni (pl dupla falú), akkor lecsiszolni a külső gélréteget üvegszálig, a sérülést, repedést, törést, lyukat kipucolni, kicsiszolni, kisebbeket kimarni ha kell, erre mehet a műgyanta/üvegpaplan szerkezeti erősítést szogáló laminátum réteg, majd ezt lezárni topcoattal.

A külső, csak a gélcoaton látható sérülések javításához legtöbbször nincs szükség üvegpaplan+műgyanta használatára, elég a topcoat, vagy egy finom kitt. (pl. 90-78 PA Poliészter alapú ragasztó paszta) a kisebb hibák, repedések behúzásához.

Egyes különálló kisebb felszíni sérüléseket, hibákat külön-külön javítani nem javasoljuk, mert általában nem szokott hoszabb távon eredményes lenni (a régi gél réteggel érintkező részeken a víz, a természet, mindig megtalálja a javítás alá az utat…)

 

Laminálás

A fa hajó héjszerkezetét mindenképp érdemes erősítő anyaggal is bevonni. Poliészter gyanta alkalmazása esetén ezt célszerű két rétegben alkalmazni. Az erősítő anyag vagy a habléc alatt, vagy a belső oldalra visszahajtva érjen véget.

Erősítő anyagként poliészter gyantánál (Üvegpaplan 300 gr/m2) epoxi gyanta esetén pedig üvegszövetet  kell használni. A gyanta - paplan ideális súlyaránya poliésztereknél 2:1, azonban gyakorlatlan felhasználók az anyagszükséglet számításánál 3:1 aránnyal számoljanak. Az "erősítő" rétegek általában egy kedvező árú lamináló gyantával készülnek, mert itt a kellő vastagság, szilárdság elérése a cél. A legtöbbször használt általános poliészter lamináló gyanták ortoftálsavasak, melyek kevésbbé képesek ellenállni a természetnek (UV-sugárzás, víz, stb.). Ezt úgy előzik meg, hogy ezt a réteget egy jobb minőségű (pl. izoftálsavas, vagy vinilészter) gyantából készült réteggel (gél-coat, top-coat) védik meg a környezeti, időjárási és fizikai hatásoktól.

Ezeknek a gyantatípusoknak nagyobb a vízzel szembeni ellenálló képességük, viszont magasabb az áruk, ezért sokszor felesleges - és nem költség hatékony - az egész testet ezekből készíteni.

 A poliészter gélek paraffinos változatát top-coat néven forgalmazzák. A sima felület elérése és az üvegszálak teljes lefedése érdekében hajógélt kell alkalmazni, ami lehet fehér, vagy színtelen. Az utóbbi tetszőleges színűre színezhető a megfelelő színező pasztákkal. A poliészter hajógélek közül az izoftálsavas gél már alkalmas, de a legjobb az ISO/NPG gél, melyekhez 3-5% paraffin oldatot adva saját magunk is jó minőségű top-coat-ot készíthetünk. 

Fa csónakok bevonása esetén nem javasoljuk a csónak belső felének a bevonását is, mert így megakadályozzuk a fa szellőzését, tehát a be szivárgott víz (mert be fog szivárogni...) nem tud elpárologni. Fához értő emberek azt javasolják, hogy érdemes inkább 1-2 évente átkenni len olaj kencével a csónak belső oldalát.

Javasolt anyagaink lamináláshoz:crystic-2-446-palv poliészter gyanta, 300 gr/nm-es üvegpaplan, védő/zárórétegnek pedig Technocoat topcoat natur, vagy fehér színben (a natúrhoz színező paszta választható különböző RAL színekben)

A szükséges anyagmennyiségek kiszámításához (poliészteres bevonás esetén) segítség itt: Anyagszükséglet kiszámítása és itt: KALKULÁTOR

Epoxi használata

Epoxi gyanta és üvegszövet ( Üvegszövet 163-165 gr/nm , vagy Üvegszövet 280 gr/m2-es 2/2) alkalmazását akkor javasoljuk, ha szeretné megőrizni hajója szép, lakkozott fa hatását, de nem akarja évente átlakkozni az egész felületét. Ez a módszer lényegesen erősebb, időt állóbb, mint a lakkozás. Epoxi gyanta és üvegszövet alkalmazásakor az ideális arány 1:1,tehát az erősítő anyag súlyával megegyező gyantamennyiség általában elég a lamináláshoz. Ha a készülő hajó szilárdsága további erősítés nélkül, akár egy lakkozással is megfelelő lenne, akkor elegendő 1 réteg 163-165 grammos üvegszövet, ha viszont mindenképp szükséges lenne az erősítés, akkor vagy több réteg 165 grammos, vagy 280 grammos üvegszövetet használjunk.

alt  alt

(Az SR 5550-es rendszer, vagy más egyéb - erre a célra ajánlott - rendszer (pl.:EC 152)  használata esetén még hozzá kell számolni az impregnáló, és a záró réteghez szükséges mennyiségeket is (kb.200-200 gramm négyzetméterenként)).

18 °C-os minimális környezeti hőmérséklet szükséges a laminálás elkezdéséhez.
Kockázatos a túl alacsony hőmérséklet és a magas páratartalom. A gyanta ezekben az esetekben nem nedvesíti kellően a szálakat ill. a fafelületet, így a lassú térhálósodási folyamat miatt nem lesznek megfelelőek a végső laminát mechanikai tulajdonságai, ill. előfordulhat a rendszer szennyeződése.

A fának száraznak kell lennie, csiszolás után ne feledkezzünk meg a portalanításról. Az epoxi gyanta adhéziós kötése egy csiszolt felület esetében mindig jobb, mint egy csiszolatlannál.

A felületet kezeljük le a javasolt  epoxi rendszer impregnáló/alapozó változatával a csiszolás és a portalanítás után, így az mélyen beszívódik a fa felszínébe. Az impregnáló/alapozó jellemző összetétele: térhálósítóval bekevert epoxi gyanta (pl.:SR 5550 ) + megfelelő mennyiségű hozzá való hígító (pl.:EP 235 PMXIP) Anyagszükséglet: ~0,2-0,4 kg/nm. (ez a mennyiség fa esetén érvényes, rétegelt lemez impregnálásához lényegesen kevesebb is elég) Tartsa a felületet tisztán ragasztás vagy laminálás előtt.

  1. Ezután, még mielőtt ki-térhálósodna, megkötne az anyag a felületen, következhet a laminálás (anyagszükséglet: erősítő anyag (üvegszövet) + az erősítő anyagsúlyával ~azonos mennyiségű gyanta). Az üvegszövet laminálásához nem használható hígítóval kevert epoxi gyanta.
  2. majd  amikor a felületünk már száraz tapintású,  vékony rétegben alkalmazhatunk SR 5550 UV-stabil záró réteget, vagy Surf clear EVO, UV stabil epoxi gyanta, víztiszta + SD EVO Medium záró réteget, mely megvédi fafelületünket az UV sugárzástól és magas fényt biztosít.(~0,2 kg/nm)

Bővebben: Epoxi rendszer fához

Jó munkát!

 Bodnár Miklós

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hozzászólások  

# Albatrosz32 2024-08-18 08:26
Üdvözlöm! A vitorláshajóra olyan gyanta és szervesanyag került a parton, amit sem magasnyomású mosó sem dörzsölés nem hoz le.
Használhatok acetont a feloldására, anélkül, hogy a fedélzet műanyagainak UV védelmét vagy az illesztéseknél használt anyagokat veszélyeztetném ?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2024-08-19 12:43
Ha a hajó üvegszálas műgyanta bevonatú, akkor igen, mert a teljesen kikeményedett műgyantákat nem oldja az aceton. Ha viszont valamilyen más műanyaggal találkozik az aceton, azok közül sokat oldhat, roncsolhat.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szabó István 2024-06-19 11:08
Üdvözlöm !
Egy kérdéssel fordulnék önhöz egy fa csónakot vontam be poliészter gyanta üvegpaplannal plusz géleztem . A kérdés annyi lenne mennyi idő mulva lehet használni vizre tenni a csónakot ?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2024-06-20 09:41
2-3 nap múlva lehet
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2024-06-20 08:56
2-3 nap múlva
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szlanka Imre 2024-04-27 18:13
Kedves Miklós!
Már annyiszor segített nekem, de ismét kérném a segítségét. Két kérdés: A technogel top coat-ot össze lehet e keverni a szinezőpasztáva l a felhasználás előtt jóval? Mert a három kilót úgysem tudom egyszerre felhasználni. A másik kérdés: lehet e ezt a topcoat-ot festékszóróval felhordani? Válaszát köszönöm elöre..
Imre
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2024-06-20 08:55
Igen, össze lehet keverni, sőt ajánlott is minél előbb. Festékszóróval nem lehet felszórni, 3-4 mm-es fúvókával rendelkezó gélszóró pisztoly kellene hozzá, de mivel ez nem szórható topcoat, hanem ecsetelhető, ezért még azzal sem lesz egyszerű... Ecset helyett használjonRÖVID -SZŐRŰ TEDDY HENGER-t https://mugyantak.hu/webaruhaz/eszkozok/rovid-szoru-teddy-henger-detail
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Juhász Gábor 2024-04-14 23:29
Tisztelt Műgyanták.hu!
Adott egy kis üvegszálas csónak, aminek a tat része kitöredezett, sérült.
A csónakot szeretném kijavítani, vízállóvá varázsolni és lefesteni.
Mérete 2m x 1.5m x 0.5
Mennyi műgyantara, üvegszövetre, gélre, lenne szükségem a javításhoz?
Válaszukat előre köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2024-04-16 14:19
Fenti cikkünkben találhatott segítséget, A szükséges anyagmennyisége k kiszámításához (poliészteres bevonás esetén) segítség itt: Anyagszükséglet kiszámítása és itt: KALKULÁTOR
https://mugyantak.hu/anyagszuekseglet-kiszamitasa
és https://mugyantak.hu/aszsz/aszsz.htm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Miháltz Gábor 2024-04-06 11:13
Tisztelt Bodnár Miklós Úr! Két napja elmentem a Kalita siófoki telepére azért, hogy helyszíni tanácsok alapján vegyek epoxi gyantát és üvegszövetet a készülő fa csónakomhoz. Kiderült, hogy a dolog bonyolultabb, ezért felhívtam Önt, aki inkább a poliészter gyantát javasolta. Újra kinyitottam a honlapjukat és bevallom, hogy a Kalkulátor nem minden kérdésére tudtam a helyes választ megadni. Eddig Soudal D4-es szerkezeti ragasztóval dolgoztam. A fenékre erősíthetem ezzel a réteges lemezt? A hajlított lécet meleg vízben áztattam. Befolyásolja ez a további munkát? Szivesen elküldenék egy fotót az eddigi munkámról, ha kapnék email címet. Köszönettel: Gábor
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2024-04-06 14:50
Sajnos, az Ön által említett szerkezeti ragasztót nem ismerem, azzal kapcsolatban nem tudok tanácsot adni. A honlapunkon, (fent) az "Elérhetőségein k..." menüpontra kattintva megtalálható az e-mail címem, (ahová tud küldeni fényképet) és a telefonszámom is.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Sólyom Gábor 2024-02-28 09:31
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy a több mint 30 éves (vélhetően) poliészter hajómon (Rebell Seaskip) a használat során a fedélzeten keletkezett sérülések (kisebb felületi kopások, a topcoatban látható hajszál repedések, van köztük csillag alakú is, illetve egészen a laminátig tartó kisebb (5-9 mm átmérő) kipattanások kijavítására melyik terméket ajánlják?
Néztem a 90-78 PA és a H02E0002PP3 termékeket.
Az elképzelésem az lenne, hogy a repedéseket a kellő mélységig kitisztítva közel szín azonos javítást követően lefesteném fehér 2 kompomensű festékkel.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2024-03-04 09:37
Az elképzelése teljesen logikus, de azt tudnia kell, hogy az apró (mint a felsoroltak) hibákat nem lehet sem szépen, sem jól javítani egyenként. A szépséget megoldja a festés, abban pedig bízni kell, hogy a sok apró javításból minél több, minél hosszabb ideig jó marad. Az igazi, tartós, de sok munkával járó megoldás az, hogy az egész felületről lecsiszolni a 30 éves gélréteget egészen az üvegszálas rétegig, és felvinni rá egy új topcoat réteget, majd azt a kívánt felületi minőségig csiszolni, polírozni. Fehér topcoat esetén nincs szükség festésre. Az apró javításokhoz elég a 90-78PA poliészter kitt, aztán festés.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# FERENC FARAGÓ 2024-01-20 11:40
Tiszteletem.
5 fm dunai új fa csónakot szeretnék bevonni műgyantával. Miből és mennyi anyagra lenne ehhez szükségem és ez kb. mennyibe kerülne?
Köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2024-01-20 12:30
Sajnos, annál jobban, mint ahogy a felső cikk első részében leírva van, nem tudom elmondani. Az anyagokat azokat kell választani, és annyit, amennyit kiszámol az "Anyagszükségle t kiszámítása cikk és a KALKULÁTOR segítségével.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Karger Mihály 2023-12-12 17:20
Üdvözlöm! Van egy régi, de használatban lévő vízi biciklim, ami elsősorban optikai felújításra szorul.
- Vállalnak ilyen munkát?
Lehetséges homokfúvással megtisztítani a felületet? Elsősorban a negatív élek, hornyok nehéz hozzáférése miatt gondoltam rá. Színezett topcoat-t szórással is fel lehet-e vinni, vagy inkább hengereléssel célszerű?
Köszönettel és üdvözlettel:
Mihály
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-12-13 13:06
Mi csak árulunk műgyantákat és a kompozit iparban használatos anyagokat azoknak, akik gyártással, felújítással foglalkoznak.
Igen, szórással és hengerrel, ecsettel is el lehet végezni a feladatot, de mindkét lehetőséghez ki kell választani az annak a technológiának megfelelő anyagot.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Cseh Krisztián 2023-09-11 06:46
Üdvözlöm érdeklődnék hogy gumicsonak javítást végeznek e? ha esetleg nem tudna nekem segíteni hogy a környékbe hol tudnának e segíteni ebben? Köszönöm a válaszát előre
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szegedi Attila 2023-08-03 14:49
Üdvözlöm!
Két kérdésem lenne: Az Önök álltal forgalmazott acetonnal elvégezhetem a zsírtalanítást egy üvegszálas csónakon?
Topcoatból készlethiányt írtak.A bekevert RAL5005-osből milyen mennyiség van,illetve mikorra várható a topcoat?
Köszönöm a választ!
Attila
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2023-08-04 09:04
Több helyen leírtam, hogy lehetőleg NE! használjunk a "zsírtalanításh oz" semmilyen oldószert, tökéletesen elég a csiszolás. Az oldószer ugyanis belemehet a felület mikropórusaiba, és nem lehet biztos benne, hogy mikorra jön ki onnan... A készlettel. rendeléssek kapcsolatban keresse kollégáimat, mert én nem vagyok az üzletben, itthonról próbálok segíteni a felhasználóknak telefonon, vagy így...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kelecsényi Rola 2023-05-22 16:36
Tiszteletem, nekem az lenne a kérdésem hogy egy kb. 5,20m hosszú,4 személyes üvegszálas kenu teljes újrafedéséhez milyen kb. mennyi anyagra lehet szükségem illetve milyen termékeket javasolnak.

Válaszukat előre is köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kuczka Péter 2023-05-02 23:30
Üdvözlöm!
Az itt leírtak alapján sikeresen újjáépítettem a csónakom szétkopott, kilyukadt gerincét. Teljes felületet visszacsiszolta m üvegszálas rétegig, 3réteg üvegpaplannal kialakítottam a gerincet, majd az egész alját egyben lelamináltam. A poliészter gél (Crystic 65 PA) felhordásakor sajnos nem került rá elég vastagság, a síkra csiszolás után egy-két helyen kilátszik a laminált réteg. A gél 3nap után is kissé ragacsos elég nehezen csiszolható. A kérdésem, hogy rávihetek-e még egy réteg gélcoat -ot, mielőtt a top-coat-al lezárom
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-05-03 09:11
A fenti cikkben nincs az írva, hogy gélcoatot kell felvinni, és arra topcoatot.... A gélcoat és a topcoat gyakorlatilag ugyanaz az anyag, csak, ha a gélcoatba tesznek egy bizonyos adalék anyagot, akkor azt már topcoatnak hívják. A látványos különbség az, hogy a gélcoat sokáig ragadós marad, a topcoat pedig nem. Tehát ez esetben csak topcoatot kell felvinni az üvegszál/műgyan ta felületre (0,3-0,8 mm vastagságban). Ez azt jelenti, hogy 2 négyzetméterre legalább 1-1,5 kg topcoat szükséges.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bene Hasszán 2023-04-29 15:59
Üdvözlöm! Egy régiépítésű fa kenut szeretnék kívülről felújítani és tartós bevonattal ellátni. A kenu belső bordázatú melyekhez a hosszanti palánkok réz szegecsekkel vannak rögzítve. Jelenleg nagyon vastagon és egyenletlenül van kívülről lakkozva, mely helyenként hólyagos is.
Kérdéseim:
- lehet e a korábbi vastag lakkréteget kromofággal eltávolítani?
- fa hibákat (melyek a sok év alatt keletkeztek) kell e valamivel gyantárás előtt kijavítani, kitölteni?
- szükséges e az üvegszövet, ha van bordázat?
- gerincet és egyébb részeket lehe e pácolni gyanta használata előtt?
- réz kopásvédők felcsavarozását , rögzítését milyen módon javasolja, hogy a víz ne juthasson be a fához?
Köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-05-01 08:57
- a korábbi vastag lakkréteget inkább csiszolja le
- kisebb hibákat nem szükséges, mert
- kell az üvegszövet (és az majd megoldja a kisebb fa hibákat)
- lehet pácolni, de a műgyantát csak a teljesen száraz fára szabad kenni
- a réz kopásvédőkre nincs javaslatom esetleg csak ragasztás, nem pedig csavar...
A fenti cikk, és a https://mugyantak.hu/csonakbevonas-javitas cikk második fele szinte minden szükséges infót tartalmaz
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kovács Tibor 2023-04-26 12:11
Tisztelt Cím!
Egy használt Jula csónak vízvonal alatti hibáinak 2 db repedés (5 cm és 35 cm) valamint több pontszerű (1-3 cm) átmérőjű vízvonal alatti és feletti hiba javításához szeretnék tanácsot kérni.
A vízvonal alatti repedések kicsiszolását követően kellő átfedéssel 2 rtg.-ű üvegszövet + műgyanta felhordása és csiszolása után elegendő a 2 rtg. algagátló festés, vagy Topcoat réteg felhordásával kell megvédeni a javításokat?
Vízvonal feletti hibák esetén üvegszálas gittel javíthatók a pontszerű max 3 cm átmérőjű hibák? Ezeket elég felpolírozni, vagy erre is kel a topcoat?
Válaszát várva köszönettel Kovács Tibor
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-04-27 10:01
A vízvonal alatti hibákat, ha az üvegszálas rész is sérült, akkor a csónak belső oldalán, kell (ha hozzá tud férni) egy durva csiszolás után üvegpaplan+műgy antával javítani. Ha viszont a szerkezet nem sérült, csak apróbb lyukak stb vannak rajta, azokat elég topcoattal, vagy valamilyen kittel, ragasztóval behúzni (pl. 90-78 PA), természetesen a sérülés kitisztítása (csiszolás, vagy marás (nem oldószeres!)) után. Legtöbbször nincs szükség üvegszálas kittre. A fenti cikkben erről is van írva...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Zenkei Ferenc 2023-04-12 11:45
Tiszteletem!
Dunai, poliészter gyantás OSB ladikomat topcoat-oztam, viszont 2 nap után is még azt veszem észre, hogy valahol "ragad", még nem kötött meg, pedig 2% B komponenst használtam.
Mennyi idő kell a végső felülethez/kötéshez?
Továbbá a napsütés jót tesz a száradásnak, vagy inkább naptól védve kellene kötnie?
Köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-04-18 08:58
Ha 18-20 fokon, és teljesen száraz, eső, és páramentes környezetben történik a kenés, akkor 24 óra múlva már jó. Ha bekeverés, és kiöntés után, az edény faláról még lekaparják a maradékot, pl. az sem szokott kikeményedni, mert az edény falánál nem keveredett össze tökéletesen a katalizátor a topcoattal. Tehát, minél hűvösebb van, annál lassabban és egyenetlen módon köt meg, a nedves, párás környezet pedig szintén ezt okozhatja Erre érzékenyek a gyanták, amíg ki nem keményednek.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagytorma Arnol 2023-04-05 17:14
Üdv, Vettem egy régi rétegelt lemezből készült csónakot, full ujitást igényel, már belekezdtem. Kivül 2-4 mm poliészter réteget tervezek rá üvegpaplannal együtt, kérdésem az lenne, hogy belül mivel kenjem le hogy a viznek ellenálljon? esetleg az opció, hogy belül epoxi gyantázom csak simán?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-04-06 09:39
Kívül 2-3 réteg 300 gr-os üvegpaplan elegendő lehet, belül viszont nem jó az elképzelése. Valami olyan anyaggal érdemes csak lekenni, ami engedi szellőzni a rétegelt lemezt is. Ha mindkét oldalát lezárja, a víz akkor is megtalálja azt a gombostűnyi lyukat, ahol belemegy, de ott kipárologni nem fog. Ha csak gyantával keni le, az pedig még fel is pattoghat, mert csak az üvegszállal együtt elég rugalmas. Tehát vagy valami olyan lakk, vagy festék, vagy lazúr, esetleg lenolaj kence, ami engedi szellőzni, nem zárja le a felületét.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Eszenyi József 2023-03-22 10:51
Tisztelt Cím,

Van egy régi alu csónakom amit szeretnék felújíttatni.Tu dnak ajánlani valakit ha Önök nem foglalkoznak vele?Fotót tudok küldeni.
Köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szalay Attila 2023-03-21 12:43
Üdvözlöm!
Fa csónakom orrborítását valamint az oldalpalánkját szeretném epoxi gyantával lekenni,csónakl akk helyett. Víztisztát szeretnék. Melyiket ajánlja? Használjak-e előtte impregnálót?
Válaszát előre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kertes H. 2023-03-19 22:46
Üdvözlöm!
Érdelődnék, hogy fenyő csónakon alkid bázisú csónaklakk (Supralux Matróz)megfelel ő alapul szolgálna e a crystic 2-446palv jelzésű poliészter gyantához?
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-03-20 09:33
Ha valamilyen lakk jó alap lehetne, az a poliészter alapú, mert a gyanta poliészter, olyan lakkot pedig nem ismerek... Nem érdemes a fát semmivel sem "alapozni", elég ha durva csiszolóval kissé fel érdesíti.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Hága László 2023-03-15 12:40
Üdvözlöm !

8 mm es OSB lemez az alapja a csónaknak.
Milyem üvegszövetet vagy paplan ajánlott milyen műgyantával
közvetle az USB lapra lehet-e rákenni, vagy kell alapozó hozzá?
köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-03-16 08:26
Az OSB lemezt meg kell csiszolni (akár 20-40-es papírral) és utána mindkét fajta gyantával meg lehet csinálni, attól függőúen, hogy Ön mire fogja használni, és ahhoz melyik módszert választja. A fenti cikkben pontosan le van írva, hogy melyik módszerhez, milyen anyagokat használjon, és azokból mennyit.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kónya György 2023-02-13 15:56
Tiszteletem!

Egy műanyag csónakot vettem és szeretném felújítani. Ez a cikk hasznos volt, de lenne egy kérdésem. A fa evezőlapátot is szeretném bevonni, a toll részét.. Arra milyen anyagot, technológiát ajánlana?

Köszönettel : Kónya György
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2023-02-13 16:07
A fenti cikk második, epoxira vonatkozó részében leírtak alapján azt is szépen meg lehet csinálni, ha jól sikerül, olyan lesz, mint a lakkozott fa evező lapát.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tamás11 2022-10-24 00:34
Tiszteletem!
Egy csónakot szeretnék felújitani, korlát rögzítéseknél repdezett a gel réteg.
Azt lecsiszolnám, acetonnal lemosnám majd topcoattal lekenném.
Kérdésem az volna, hogy ezen helyeken belső oldalra raknék üvegpaplant, ahhoz melyik gyantát válasszam?
Illetve, alját letisztítottam, lecsiszoltam üvegszálig.
Ezt mivel erősítsem meg? Gélezés előtt.
Néztem van előre kevert m01c57 úvegszálas poliészter kitt meg 90-97 pa ragasztó. Vagy esetleg oda is üvegpaplant használjak valamilyen gyantával?
Köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Engler Zoltán 2022-09-03 18:03
Tisztelt Bodnár Úr

Egy színre festett alumínium katonai roham csónak alját szeretném bevonni vízvonalig vízzáró és erősítő anyaggal (sóderos dunapartpart) .Ehhez a munkához szeretnék anyagot rendelni önöktől , de előtte szakmai tanácsot kérnék , a megfelelő anyagok kiválasztásához (gél valamint paplan).Kb 10m2 a bevonandó felület . Jelenleg ez a festék van rajta : http://www.budalakkinnova.hu/hun/termekek/leirasok/adhezor.htm , ha lehet rajta hagynán .
Várom válaszát .
köszönettel : Engler Zoltán
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kubesch Attila 2022-08-28 09:50
Üdvözlöm,
Laminálás:
Új 8mm-es nyír rétegelt lemez hajótest az alap, a kérdésem előkészítés után 2 rtg 330gr sr 5550 vagy 3 rtg sr 5550 163gr laminátum ideálisabb tartósság stabilitás és vizkizárás szempontjából? köszönöm a válaszát!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2022-09-01 09:20
Mindkét lehetőség jó lehet, sőt úgy is készült már hasonló project, hogy 1 réteg 300 gr-os, és arra 1 réteg 163 gr.os üvegszövet, mert a 163-as, finomabb szövésű, szebb, egyenletesebb felületet ad a záró réteg alá, mint a 300gr-os.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szabó István Zs 2022-08-11 09:30
Tisztelt Bodnár úr! Új öt méteres fa csónak bevonásához szeretnék rendelni Önöktől komplett szettet poliészteres laminált megoldással 2 garnitúrát. Kérném, állítson nekem össze egy Ön által javasolt garnitúrát. Előre is köszönöm válaszát! Szép napot kívánok.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2022-08-12 12:31
A fenti cikkben és az Anyagszükséglet számítás https://mugyantak.hu/anyagszuekseglet-kiszamitasa cikkben leírtak, és a Kalkulátor alapján ez Önnek kell kiszámolnia, hiszen egy 5 méteres cónak bevonandó felülete leht 8 és 12 négyzetméter is, és azt is csak Ön tudja, hogy mennyire akarja megerősíteni, hogy a költségelbe beleférjen. Az alap anyagszükséglet 2 réteg 300 gr-os üvegpaplan, műgyanta, topcoat, színező paszta.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kubesch Attila 2022-08-09 12:19
Üdvözlöm,
Laminálás:
Új 8mm-es nyír rétegelt lemez hajótest az alap, a kérdésem előkészítés után 2 rtg 300g sr 5550 vagy 3 rtg sr 5550 163g laminátum ideálisabb tartósság stabilitás és vizkizárás szempontjából? köszönöm a válaszát!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2022-08-12 12:20
A fenti cikkben leírtam a lehetőségeket (poliészter, vagy epoxi) és, hogy pl. mikor, melyik megoldást érdemes választani. Azt azomban tudnia kell, hogy az üveg (vagy karbon, kevlár, stb) erősítőanyagok a szerkezeti erősséget, szilárdságot hivatottak biztosítani, a vízzárást pedig az epoxi záró réteg, vagy poliészter esetén a topcoat, vagy gélcoat.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bakucz Ferenc 2022-07-26 09:24
Tisztelt forgalmazok érdeklödni szeretnék hogy egy üvegszálas csónakot milyen festlkel lehet le festeni és milyen tecnologiát kell hozá alkalmazni elöre is köszönöm a válaszukat
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2022-07-26 13:48
Amennyiben csak festeni szeretné más színre, akkor egy festékboltban többet tudnak segíteni, mi nem ismerjük, nem forgalmazzuk a festékeket. Ha javítani szeretné a csónak esetleges hibáit, a fenti cikkünk lehet a segítsége, hogy mikor, melyik anyagot érdemes használni. Ez esetben a kb. 0,5-1,0 mm vastag külső védő réteget (gélcoat, vagy topcoat) lehet a kívánt színre színezni poliészter színezőpasztákk al
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Batics Ferncné 2022-07-20 10:05
Hello

Szertném meg kérdezni hogy amügyanta nem kötöttmeg hogy tudnám ki szedni aformákbol már négy napja benne van TISZTELETEL BATICS FERENCNÉ
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2022-07-20 10:08
Legfeljebb úgy, hogy a nagyját kikaparja, és a többit pedig pl. acetonnal kimossa... nem egyszerű...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Varga Zoltán 2022-06-30 13:39
Üdvözlöm, Ha van egy 20*60 kivágott luk a hajótesten, mennyivel nagyobb felületen kell visszacsiszolno m a felületet a tökéletes javításhoz?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-07-01 09:42
minimum +10 cm a lyuk széleitől
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Baranyi Attila 2022-06-28 19:48
Érdeklődnék hogy topcat rétegre mehet e közvetlenül algagátló? Illetve topcat vagy festés
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-06-30 11:39
A topcoat réteg tetején egy nagyon vékony réteg paraffin van Ha arra rá lehet kenni valamilyen algagátlót, akkoör igen, ha nem lehet, akkor előbb finoman meg kell csiszolni, és akkor már rá lehet kenni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tatarek Richard 2022-06-18 17:15
20 éves, de raktárban tartott surf testhez, kellene javító, pótló műgyanta, de nem Crystic 2-446 PALV mert ez megette a purhabot !!!!...
kb 2 kg. Olyan kéne, ami a régi, valószínű ABS anyagú surf testhez is jól tapadna, vagy valami tapadóhíd, létezik Önöknek ehhez?...Már több ször vásároltam Önöknél, személyesen is a Balcsin, ragasztókat is......érdeklő dve várom válaszukat!.
Üdvözlettel : T.Richard
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2022-06-19 08:34
Ha a test nem üvegszálas poliészter, vagy -epoxi, hanem tényleg egy hőre lágyuló ABS, akkor a mi anyagaink közül egyik sem jó hozzá. Viszont, ha a gyanta "megette" a habot, akkor az a hab sem pur, hanem polisztirol hab (pl.: xps, nikecell, hungarocel, stb...) A purhabot egyik fajta gyanta sem oldja... Tapadóhídat sajnos nem tudok ajánlani, mi sem forgalmazunk olyan anyagot.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szabó Gergő 2022-05-23 11:14
Rendben,akkor nem bántom,hátha jó lesz.köszönöm gyors válaszát.
További szép napot!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szabó Gergő 2022-05-22 19:43
Igazából egyik sem volt úgy gondolom.a műhelyben festettem,20-22 fok körül volt.pára csak a légköri...kb 4nm felület,arra azt mondta a 4kg rámehet.a katalizátor kb 1.5%.elötte viszont lett javitva a váz,de ugy gondolom a gyanta is megkötött(kb3 óra).ugyhogy nem tudom,csak attol félek igy alájuthat a viz.csiszolni milyen eljárással,vagy hanyas papirral kellene?esetleg csak érdesiteni.acet onnal kell e pormentesiteni? illetve az átfestés mennyi idö mülva válna esetleg el?a vékony átkenés mit jelentene?kb2kg ?/4nm?kicsit sok kérdés,elnézést .tegnap festettem és nem vinném ki hogy por stb ne érje,szeretném mihamarabb helyrehozni...h a még lehet.
Köszönöm eddigi válaszait.
Szép estét
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-05-23 08:42
Ha minden úgy van, ahogyan elmondta, akkor nem szabad még egy réteget rákenni. A lyukak valószínűleg nem is lyukak, hanem a felületre "kiúszott" , és ott kidurrant légbuborékok nyomai, ami nem annyira mély, hogy a víz ott be tudna jutni. Tehát, valószínűleg sok évig nem lesz vele így sem probléma. Ha mégis csiszolni, javítani szükséges valahol, akkor csak fújja le róla a port, ne hgasználjon semmilyen oldószert, folyadékot. Ha valahol festékkel szeretné festeni (csík, név, felírat, stb.) ott finom csiszolóval kell megcsiszolni, hogy a felületi paraffin réteget leszedje róla.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szabó Gergő 2022-05-21 16:29
Üdv Bodnár Úr!nemrég érdeklődtem csónakfelujitás ról,amire kaptam is választ.....elk észültem.a problémám hogy a top coaton néhol apró lukak vannak.mit rontottam el illetve javitható e.esetleg átfestéssel.bár mondta hogy egy rétegben kell kenni.újra lecsiszolni nagyon nem szeretném....:- )
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-05-22 16:18
Valószínűleg vékonyan kente és/vagy párás, hüvös idő volt, esetleg sok volt a katalizátor... Több oka is lehet. Ha úgy látja, hogy ez nagy probléma, akkor egy felületi csiszolás után kenhet rá még egy vékony réteget, de a tapasztalatok alapján ez fog helyenként felválni, esetleg lepattogni róla, ha nincs szerencséje. A topcoat, vagy gélcoat ideális vastagsága 0,4-0,8 mm... Ha ennél vékonyabb, akkor nem véd kellő képpen, ha vastagabb, akkor pedig könnyebben megreped, lepattan, mert már nem tud optimálisan együttműködni az alatta lévő üvegszálas réteggel.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# JoóGyula 2022-05-11 22:21
Üdvözlöm!

A segítségüket szeretném kérni. Van egy kielzugvogelem, melynek az árbóc előtti deck része mahagoni, ami sajnos elég gyenge. A bordák kellően merevek, de a bordák közötti kb. 30 cm bordaközök gyengék. (vagy én vagyok nehéz) Ezért szeretném ezt a részt megerősíteni. Lehetséges a deck belseje felöl ezt valamilyen epoxi rendszerrel megerősíteni? Segítségét előre is köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-05-22 16:09
Igen, vagy poliészter és üvegpaplan, vagy epoxi és üvegszövet használatával meg lehet erősíteni belülről. A fenti cikk segít abban, hogy eldöntse, Önnek melyik megoldás a jobb...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kárpáti Zoltán 2022-04-14 10:19
Szép napot! Van egy fa kalózom, amit hajdanán üvegszál erősítésű poliészterrel vontak be A festék le lett csiszolva. Sajnos a bevonat több helyen sérült, ki látszik a fa. A fartükörnél a felső élnél is van egy szakadás, de itt az alatt levő réteg sem tapad már a fához, elvált tőle.
Az éleknél történő hibát gittel vagy rálaminálással tudom-e megszüntetni. A fartükörrel tudok valamit csinálni? Visszaragasztan i? Vagy el kell távolítani és újra laminálni?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-04-14 14:27
A legjobb az utóbbi lenne... Tehát, ha le tudja szedni, akkor lehet úgy megxcsinálni, hogy 8-10 évig ismét nem kell hozzányúlni. A javítgatás 1-2 év, a gittelés még kevesebb. Ha sikerül rendben leszedni, akkor még eldöntheti, hogy akarja-e látni a fát (Epoxi használata) vagy ismét poliészterrel, üvegpaplannal, és topcoattal készíti el a választott színre.
(Fenti cikk...)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-04-14 09:45
Éppen, mint az alábbi példában: https://mugyantak.hu/anyagszuekseglet-kiszamitasa
https://mugyantak.hu/aszsz/aszsz.htm

A felragasztás történhet bármilyen (valamennyire)r ugalmas ragasztóval pl. ezek bármelyikével: https://mugyantak.hu/webaruhaz/ragasztok
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tordasi István 2022-04-13 18:53
Üdv! Hajómhoz csúszásgátlónak kb 2-3 mm vastagságú üvegszál erősítésű lapon gondolkodom. A régi tönkrement, sérült is ilyen vastag. A felső réteg csúszásátló adalékkal lenne kezelve. Hány grammos paplanból hány réteg lenne szükséges? Négyzetméterenk ént mennyi műgyanta kell hozzá? Utána ezt poliester hajóra mivel, hogyan célszerű felragasztani?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-04-14 09:46
Éppen, mint az alábbi példában: https://mugyantak.hu/anyagszuekseglet-kiszamitasa
https://mugyantak.hu/aszsz/aszsz.htm

A felragasztás történhet bármilyen (valamennyire)r ugalmas ragasztóval pl. ezek bármelyikével: https://mugyantak.hu/webaruhaz/ragasztok
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Dollinger Dánie 2022-04-06 15:21
Üdv! Olyan kérdésem lenne hogy van nekem egy 3m-es üvegszálas csónakom és teljes új kűlsővel szeretném ellátni . Mien gyantát paplant ajánlotok és kb mennyit. Előteis köszönöm a vállaszt
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-04-12 15:36
A teljes új külsőhöz nem kell üveg erősítő anyag, elég, a régi védőréteget teljesen lecsiszolni a teljes felületről az üvegerősített rétegig, majd pedig lekenni/szórni topcoattal 1 rétegben 0,4-0,8 mm vastagságban. Ha az a cél, hogy nagyon szép legyen, akkor vatagon kell kenni (0,8-1,0 mm) amiből majd lehet visszacsiszolni , és polírozni, a kívánt felületi minőség eléréséig. https://mugyantak.hu/webaruhaz/poliesztergelek + a kiválasztott RAL szíámú poliészter színező paszta, vagy https://mugyantak.hu/webaruhaz/poliesztergelek/technocoat-feher-ecsetelheto-polieszter-top-coat-detail
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kubesch Attila 2022-03-13 08:06
Üdv,
Osb laphoz is megfelelően köt az sr 5550 rendszer? Kell impregnáló használata vagy az ki hagyható mivel az osb-n már ez meg van? Köszönöm a választ!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-03-13 13:28
Mindenképpen csiszolja meg durva csiszolóval, hogy legyen mibe kapaszkodnia az epoxi rendszernek. Az alapozó, impregnáló réteg ártani nem árt, de ez esetben nincs akkora szerepe, mint egy fa esetében, mert az osb lap már elég sok műgyantát tartalmaz, fa összetevői már átitatódtak vele.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kisfalvy Attila 2022-02-15 14:06
Üdvözlöm!
Felfújható gumicsónak (PVC) használható-e sablonnak?
Üvegpaplannal, poliészter műgyantával,top coattal szeretném laminálni.Levál asztásnak megfelelő lenne a gumicsónak valamilyen fóliával történő beburkolása ?
Igazából ezt az egészet csak azért csinálnám,hogy legyen egy ellenállóbb héja a csónaknak.
Válaszát előre is köszönöm.

Attila
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2022-02-16 17:38
Szerintem(!) nem... sajnálom.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kapás Anna 2022-02-07 10:26
Üdvözlet!Van egy üvegszálas csónak,amit lecsiszoltunk szinte az alapokig.Abban kérném a segítségüket hogy milyen anyagokat vásároljunk meg hozzá és milyen sorrendben vigyük fel rá.Válaszukat köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2022-02-07 16:18
Ha az üvegszálas szerkezet nem sérült, akkor elég csak a védő-, vízzáró réteget rákenni. Csak idézni tudom a fenti cikkben leírtakat: ..." Ha már sok helyen, és mélyebb, nagyobb sérülések vannak, vagy már nagyon öreg, porózus a külső védő gél réteg, akkor teljesen le kell csiszolni az üveg erősített rétegig a teljes felületről, vagy egy jól körülhatárolhat ó részt a felületen (pl. fartükör, vagy a vízvonal alatti teljes rész) és lekenni/leszórn i topcoattal (Technocote topcoat natúr, vagy fehér színben) kb. 0,3-0,8 mm vastagon. Ha szép felületet szeretne, akkor inkább 0,8 mm, és abból lehet csiszolni, polírozni a kívánt felületi minőség eléréséig.)"
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# szórád lászló 2022-01-08 17:18
Üdvözlet segitséget kérnék,épitette m egy sup testet xps lábazat szigetelésböl,A test elég merev de be kellene vonnom egy ütés állobb réteggel,üveg szövetre és mügyantára gondoltam ehhez kérnék segitséget.Mily en anyagokat rendeljek hozzá és mennyit. A mérete 3 méter 20ceti hosszú 60centi széles 12centi vastag.Gondolta m vagy kétréteg üveg szövetre és a hozzá való mügyantára.Elör e is köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2022-01-09 11:51
A fenti cikk 2. felében (Epoxi használata) leírtak szerint kell elkészíteni, azzal a különbséggel, hogy nem kell az "impregnáló/ala pozó" réteg, mivel nem fa, hanem xps. A lamináló és záró réteg az a leírt anyagokkal valósítható meg. A záró réteg kikeményedése után festhető, vagy esetleg a záró réteg is színezhető epoxi színező pasztáéval, de ez rontja az UV állóságát.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kovács Gábor Be 2021-11-29 11:47
Tisztelt Kalita kft .Vásároltam egy régi MDK gyártmányú műanyag csónakot .Idő vas foga és egyéb külső hatások bőven látszanak rajta .Azt ,hogy poliészter vagy epoxi azt a javítássok során még a tulaj sem tudta így majdnem mindenből van rajta egy kicsi.Kopásokon látszik az üvegszálas réteg ,de a gyári részeken szövet látszik.Melyik újjamat harapjam kategória. Kérdés az lenne, hogy poliészter lehet ez a csónak ?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-11-30 10:36
Majdnem biztosan poliészter. Az epoxi jóval drágább, ezért inkább csak a versenysportokb an alkalmazták, ahol fontos szempont volt a könnyebb súly...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Csaba 1 2021-11-06 12:25
Tisztelt Kalita Kft! Honnan lehet tudni hogy mivel van bevonva a csónak? Örököltem egy fa csónakot ami bevan burkolva.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-11-07 11:20
Valószínűleg poliészter... de azért idézek a fenti cikkből, ahol rákattintva a: "poliészter, vagy epoxi?" feliratra az alábbiakat is olvashatja: ... epoxit leginkább csak azokon a területeken használnak, ahol pl. nagy szerepe van a könnyebb súlynak, (mint a versenysportok, hi-tech, stb.) vagyis pl. horgász csónakot ritkán készítenek epoxiból, arra inkább a poliésztert használják (vastagabb, strapa-bíróbb, nehezebb). Másik lehetőség: Mivel, a poliészterekhez gyártott erősítő anyagokat (üvegpaplan, roving szövet) felület kezelik a gyantához való jobb tapadás érdekében, ezért ezeket az anyagokat nem használják epoxikhoz. Ezért, a struktúrából lehet következtetni a használt műgyantára..... ... stb
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# #Tóth Zsolt 2021-09-16 18:50
Tisztelt kalita Kft!
Hajó belső padló javítását,cseré jét vállalják?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-09-17 09:16
Mi "csak" az alapanyagok kereskedelmével foglalkozunk. Sajnálom.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Jozsef Veres 2021-08-04 05:37
Üdv, a fartükör kivágás után az uj szövetre rá lehet kenni ecsettel a gélt, kívülről.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-08-05 09:42
Igen, de inkább topcoat-ot kenjen rá.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Krisztián Kovác 2021-08-02 13:12
Tisztelt Forgalmazó!

Érdeklődni szeretnék, hogy mekkora felületre elég 1 liter topcoat, ha az ajánlott 0,8 mm vastagságban akarom felvinni?

Válaszukat előre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-08-03 13:44
kb. 1,2 m2-re…
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Hajdu Attila 2021-07-24 22:19
Kedves Kalita kft.
Poliészterből készült lakóhajó vásárlását tervezgetem, sajnos s számomra elérhető típusok 40 év körüliek. Mennyre tartós dolog egy poliészter hajótest. Ha nagyon elöregszik dobhatom a kukába,vagy felujítható?
Köszönöm a segítséget.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-07-25 09:21
Erre is érvényes, hogy ha odafigyeltek rá, rendesen karban volt tartva, akkor még sokáig - akár még 40 évig - használhatja. Szinte minden állapotban fel lehet újítani, legfeljebb már nem érdemes a ráfordított munka, és költségek miatt. Vásárlás előtt érdemes egy gyártó/javító poliészteres szakemberrel átnézni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Csorba Krisztiá 2021-06-09 07:15
Tisztelt Uram.
Poliészter kishajóm javítását végzem. A fartükör belső oldalról lett cserélve, visszadolgozva. sajnos az idök foyamán, sok lyuk készült, a különböző motorok miatt. ezt kénytelen voltam, gittelni. A gélt visszacsiszolta m az üveg erősített rétegig.
Kapott tegnap egy réteg top coat-ot, velúr hengerrel. a kérdésem az, hogy ha vékonynak érzem, felvihetö-e rá egy újabb réteg? Csiszolás a kettő közt szükséges-e?
Köszönöm segítő válaszát!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-06-09 10:11
A védő topcoat rétegnek 0,3-0,8 mm az ideális vastagsága. Ezt 1 rétegben érdemes kenni. Ha ennél vékonyabb, akkor nem véd megfelelően, ha vastagabb, akkor pedig könnyebben reped, törik (pl. egy ütéstől, amitől a kb. 0.5 mm vastag rétegnek semmi baja nem lesz, az 1 mm vastag réteg megreped...) A két rétegben kent topcoat idővel elválhat egymástól. Ennek az esélyét nem lehet kizárni, csak csökkenteni csiszolással a 2. réteg előtt
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Kata 2021-05-03 12:55
Tisztelt uram!
Érdeklődnék, hogy az Önök által forgalmazot anyagok alkalmasak-e épület faszerkezetének tartós időjárás elleni védelmére.
Konkrétan egy esőnek és napnak erősen kitett fenyő fogópár védelmére keresnék tartós megoldást. (5x20 cm keresztmetszetű , nehezen elérhető/magas helyen van.)
Ha jól értelmezem a leírásokat, akkor egy epoxi alapú bevonatra gondoltam, a fának csak felső és külső oldalán, a másik két védettebb oldalán talán szellőzik eleget a fa.
De nem tudom, nem fog-e ennek ellenére befülledni/elko rhadni a műanyag felület alatt.
Kell ebben az esetben az üvegszövet, hogy erősebb legyen a bevonat, ne repedjen meg a fa méretváltozásai miatt?

Köszönöm: Nagy Kata
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-06-09 10:21
Igen, elképzelhető, hogy anyagaink között van, ami alkalmas lehetne a célra, de csak nagyon nehezen, üveg erősítéssel együtt, nagy szakértelmet kívánó módon, és nem biztos, hogy szépen(!) lehetne megvalósítani. Ha csak egyszerű lekenésre gondolt, akkor érdemesebb a kereskedelemben ilyen célra kapható anyagokat, lakkokat keresni, ezek nagy részét is műgyantákból fejlesztették.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Màtyus Làszlò 2021-03-25 17:06
Údv.9-10 m2 es felületű ladikot készítettem szeretném bevonni epoxigyantával sr 5550 egy alapozás egy réteg laminálás és 1 lefedés mennyi anyagra lenne szükségem mindenből uvegszovet ,gyanta ,térhálositó,be ltérre a hígítót és az acetont is kompletten mindent hogy tudnám egy szállítással megkapni koszonom
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-03-26 09:10
A fenti cikkben pontosan le van írva, hogyan kell kiszámolni az anyagszükséglet et, illetve, meg is tudja rendelni a web áruházunkban. Ha a cikkben az anyag nevére kattint, akkor azonnal a webáruházba kerül a kiválasztott anyaghoz, az acetont pedig az OLDÓSZEREK -nél találja meg (itt: https://mugyantak.hu/webaruhaz/oldoszerek/aceton-detail
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Laki István 2021-03-13 23:19
XPS tömbből kialakitott kis (tömör, nem üreges) hajótest bevonására milyen anyagot javasol az üvegszövet mellett?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Varga Károly 2021-02-15 09:59
Tiszteletem! Régi de jó állapotban lévő műgyanta csónakomat szeretném sablonnak használni. Ön szerint elég e csak a gélezés felső rétegét lecsiszolni vagy az egész gélezést le kell. Esetleg finom csiszolás és a furatok kijavítása után ha a régi gélezés elfogadható állapotban marad felvihető e rá a formaleválasztó .
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-03-16 09:46
Ha még kielégítő a régi gél minősége, akkor finom csiszolás, polírozás után lehet formaleválasztó zni, és dolgozni rá.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Lőrinc Szőnyi 2021-02-14 09:27
Szép napot!
Az lenne a kérdésem, hogy miként lehet megállapítani, hogy egy bevonat poliészter-e, vagy epoxi? Van egy több mint 10 éves Mihályfi féle csónakom, amit egy fatuskó teljesen kidörzsölt/átlu kasztott, és azt szeretném javítani!
Köszönettel!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-03-16 09:49
Valószínűleg poliészter... További infó a fenti cikkben, a "poliészter, vagy epoxi?" feliratra kattintva.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Róbert70 2021-01-29 19:56
Üdv!
Használtan vettem egy Mecsek II. katamarán csónakot és nem tudták megmondani, miből készült. Segítséget szeretnék kérni, hogyan tudom megállapítani, hogy a kisebb-nagyobb sérüléseket megfelelő anyaggal tudjam kijavítani.
Köszönöm előre is.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2021-01-30 16:58
# Kalita 2021-01-30 16:54
Ahogyan a fenti cikkben van írva: "poliészter, vagy epoxi?": epoxit leginkább csak azokon a területeken használnak, ahol pl. nagy szerepe van a könnyebb súlynak, vagyis pl. horgász csónakot ritkán készítenek epoxiból, arra inkább a poliésztert használják. Másik lehetőség: . Meg kell nézni a laminát belső, nem gélezett, nem sima oldalát. Ott általában látszik az erősítő anyag struktúrája. Ha „össze-vissza” szálas (üvegpaplan) a felület, vagy nagy (2-5 mm) kockás szövésmódú (roving-szövet) , akkor valószínűleg poliészter gyantából készült.
Ha apró, 1 mm, vagy annál kisebb kockás a felület struktúrája (pl. üveg szövetek), akkor elképzelhető (de azért nem biztos!), hogy epoxiból készült.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Dániel 2020-11-05 10:15
Érdeklődni szeretnék, hogy gélezett csónak felületeket milyen anyaggal érdemes polírozni?
Polírozás után érdemes-e még valamivel kezelni?

Köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kautny Károly 2020-11-05 18:01
Száraz csiszoló papir ha szükséges, utána vizes papir 500-as, 1000-es, 3M csiszolópaszták : elöszor fehér, utána zöld majd sárga a megfeleö színü szivaccsal (pl. carcolor.hu) sok skikert és türelmet.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Boda Gábor 2020-10-08 21:54
Üdv. A segítségére lenne szükségem. Egy poliészter üvegszál kenut szeretnék felújítani. Belülről carbon kevlár szövetet szeretnék. Kívülről topcoat - ot kap. Milyen anyagokat javasol ? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-10-12 08:59
Nem értem, mire gondol: Üvegszálas poliészter a kenu, tehát poliészterrel kell javítani, erősítő anyagot pedig már választott hozzá, a karbon-kevlárt. A fenti cikk első felében leírtak, és az ott javasolt anyagok megtalálhatóak a web áruházunkban
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# M Zoltán 2020-10-07 09:41
Tisztelt Kalita!
Az alábbiakban szeretném a segítségét kérni.
Szeretnék építeni egy katamarán csónakot, amennyiben lehetséges nem laminálni, hanem üvegszálas testet szeretnék készíteni.
A katamarán valamint a csónak test kialakításához sablont készítenék, amivel elkészíthető a kívánt forma több részből, amit a végén rögzítenék egymáshoz.
A kialakítás tekintetében műgyanta + üvegpaplan vagy/és rovingszövet.
A kérdésem az lenne, hogy mindez kivitelezhető-e , illetve milyen rétegrendet javasol.
Ha a kialakítás így nem lehetséges, akkor kivitelezhető úgy, hogy elkészíteném a Teljes "magot" XPS lapokból, amit laminálok. Ide milyen rétegrendet javasol?
Köszönettel
M Zoltán
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-10-07 15:01
Ez így itt hosszú lenne... kérem, hívjon a mobil számunkon.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kautny Károly 2020-09-20 18:16
Kedves Kalita,
Tanácsot szeretnék kérni a topcoat felhordására. Deckre rovid szörü plüs hengerrel viszem fel ami egy kicsit strukturált felületet ad, ami nem baj, mert elfedi a finom csiszolási hibákat, bizonyos csúszásgátlást is ad. De hogy tudok fényes felületet kapni? Utólagos polirozással? Vagy fújható gelcoat, felület szintén fújt prafinos záróréteggel? Elöre is köszönöm válaszát Kautny Károly
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-09-23 13:28
Igen, ha fényes, sima felületet szeretne, akkor polírozni, illetve csiszolni és polírozni kell a topcoat-ot
Szórással is egészen elfogadható felületet lehet elérni, de gyakorlat szükséges hozzá (ez nem festék!!)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# S. László 2020-09-12 10:59
Üdv Mindenkinek!

Oly kérdéssel fordulok Önökhöz, amire 50-50 %-ban kaptam már pozitív, és negatív választ is. Miszerint, vásároltam egy közel 14 m hosszú, és 4,5 m széles tölgy yachtot Nyugat-Európába n amit homokfúvás után, festés, és antifouling előtt, szeretnék bevonatni több réteg üvegszövettel (paplannal) úgy, hogy még 30-40 évig hajózható legyen. Akár édes, akár sós vízben is.
Mit javasolnak? Nyitott vagyok minden javaslatra!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-09-14 11:43
A fenti cikkben leírt mindkét módszer alkalmas és időálló lehet. Az Ön döntése, hogy egy szép fa hajót akar láttatni is,(epoxi + üvegszövet) vagy ez nem szempont (poliészter + üvegpaplan vagy/és rovingszövet).
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Gábor86 2020-08-19 15:03
Üdvözlöm,

Szeretnék építeni egy kis fa ladikot rétegelt lemezből, majd ezt bevonni 225gr/nm üvegszövettel.
a teljes felület amit bevonnék, az ~10nm
A kérdésem az lenne, hogy ehhez mennyi műgyantára lesz szükségem?

Üdv,
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-08-24 10:55
A fenti cikkben pontosan le van írva, hogy a két féle módszer esetében mennyi, és milyen anyagokra lehet szüksége. A fenti kérdése alapján úgy érzem nem olvasta el a cikket, mert 225 gr-os üvegszövet nincs a kínálatunkban, és a javasolt anyagok között sem szerepel
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Vincellér Attil 2020-08-03 11:21
Üdvözlöm! Abban szeretném a segitségét kérni, hogy aluminium csónak alján csavarok megszünése után, hogyan kell a lukukat megszüntetni,il letve milyen anyaggal kellene javítani?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-08-06 09:36
Ha a csónakot bevonja, akkor felesleges a kis lyukakkal foglalkozni, ha csak azokat alkarja javítgatni, akkor viszont a mi műgyantáink nem alkalmasak rá.
Ideiglenesen meg lehet próbálni a ragasztóink közül a Fix All HT-vel, amely egy rugalmas, vízálló tömítő ragasztó: https://mugyantak.hu/webaruhaz/ragasztok/fix-all-high-tack-feh%C3%A9r-290ml-detail
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nemesszeghy György 2020-07-24 16:22
Tisztelt Kalita

Level fa csónakot szeretnék laminálni. A gondom a következök.
1) Sok parem és ív. Hogyan tudom a sík üveg papalant az íves hajótestre reáilleszteni?
2) Festék maradékok. Mélyedésekben maradtak festék foltok. Ezeket ki kell valahogy kaparani vagy ott maradhatnak?
3) Üveg paplant lehet toldani, egymés mellé helyezni? Szilárdáságot ez hogyan befoljásolja?
Tiszrelettel! Nemesszeghy
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-07-28 15:03
Az üvegpaplannal jól lehet dolgozni bonyolultabb felületeken is, akr több rétegben toldani is. A gyakorlati megvalósítás során fogja megtanulni, hogyan kell dolgozni ezekkel az anyagokkal.
Addig is egy kis video segítség: https://mugyantak.hu/video-melleklet
A mélyedésekben, repedésekben maradhat egy kevés festék.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# J Ákos 2020-07-16 13:56
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Abban kérném segítségét, hogy Ön milyen műgyantát, epoxyt javasolna nekem arra a problémámra, hogy én strucctojásokat faragok és a végeredményt, ami ugye nagyon vékony és sérülékeny, szeretném megerősíteni. Gondoltam valami féle gyantára és fentebb olvastam, hogy SR 5550 es epoxi rendszert ajánlott (tudom, ezt fára írta).
Nekem elengedhetetlen lenne, hogy víztiszta maradjon de erősítse a tárgyat, hogy ne törhessen olyan könnyen.
Erre esetleg tudna javasolni valamit?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-07-22 10:28
Sajnos, nem hiszem, hogy tudok segíteni... Önmagában a gyanták bármelyikével bekenni nem érdemes, mindegyik rideg, törékeny, maga a tojáshéj sokkal erősebb... A műgyanták csak erősítő anyaggal (üvegszövet, karbonszövet stb), kompozitként erősek.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kárpáti Zoltán 2020-07-02 20:05
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Egy kb 20 éve műanyagozott kalóz vitorlást újítok, fel. A Gel coat lecsiszolása megtörtént üvegszálas rétegig. Sajnos a korából adódóan van néhány helyen repedés és gittelés.

Sajnos nem jöttem rá, hogy anno a laminálás polyészter vagy epoxi alapú volt, így viszont nehéz folytatni. Honnét tudohatom meg hogy mivel laminálták és milyen gittet és gél coatot használjak hozzá.

Válaszukat előre is köszönve!
Zoltán
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Pálvölgyi Zsolt 2020-10-17 06:33
Kedves Zoltán,
Hasonló munkában vagyok benne. Örülnék ha tapasztalatot tudnánk cserélni.
Üdv:Zsolt (06309930290, )
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-07-03 13:01
A fenti cikkben igyekeztem leírni, a "poliészter, vagy epoxi?" feliratra való rákattintás után, hogy miképpen lehet megállapítani, hogy miből készülhetett. Ha nem feltétlenül szükséges, ne gitteljen, a legtöbb esetben elegendő topcoat használata, ami 0,5-0,8 mm vastagon kenve szinte minden kisebb hibát szépen eltakar.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kozma Attila 2020-06-22 10:40
Tisztelt Kalita kft szeretném poliészter üvegszövet alapú gokart ülést carbonszövettel megerősíteni ,repedések keletkeztek a széleknél,javas latot kérnék anyag választásra és a technologiára.K öszönettel várom válaszát.Kozma Attila
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-06-23 10:00
A megerősítendő felületet durva csiszolóval megcsiszolni majd 160, vagy 200 grammos szénszövetet, poliészter gyanta alkalmazásával rálaminálni a felületre.
Azt, hogy hogyan kell poliészter gyantával dolgozni, video mellékletünkben megnézheti: https://mugyantak.hu/video-melleklet
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Domine János 2020-05-28 10:29
Van egy kb 20 éves fa horgászladikom. A bordázata szilárd, a deszka aljzat és az oldaldeszkák már itt- ott megkorhadtak. A aljzatot és az oldalfalakat kívülről o,6-s alu lemezzel beborítottam és stabilan rögzítettem. Kérdésem: lehet-e /célszerű-e / műgyanta bevonattal ellátni és milyen módon. Köszönettel várom a tanácsukat.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-05-28 11:12
Ha már beborította alumíniummal, akkor nem érdemes.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# lacek 30 2020-05-23 19:10
Sziasztok vettem egy üvegszálas hajót és keté szeretném szedni a tetejét az apjától de ősze van gyantázva öntve ötlet hogy szegyem szét
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-05-28 11:15
attól függ, hogy pontosan hogyan van összeragasztva. .. Legtöbbször a flex jöhet szóba.
Egyébként szétszedni lényegesen egyszerűbb, mint megfelelően összeragasztani ...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Ódor Gábor 2020-04-27 18:22
Üdv.
Üvegszálas csónakon lecsiszoltam az egész gel réteget de a gyantán vannak apró lyukak gondolom lég buborékok lehetnek, ehez elég volna csak a topcoat réteg? Ha igen akkor a fehér topcoat-ot kell még festeni vagy elég csak polírozni?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-04-29 14:47
Üvegszálas csónakon lecsiszoltam az egész gel réteget de a gyantán vannak apró lyukak gondolom lég buborékok lehetnek, IGEN ehez elég volna csak a topcoat réteg? IGEN. Ha igen akkor a fehér topcoat-ot kell még festeni vagy elég csak polírozni?ezt nem értem… a festés és a polírozás 2 teljesen különböző munkafolyamat… A fehér topcoat az fehér színű (RAL 9010), a natur topcoatot pedig lehet színezni poliészter színező pasztákkal.https://mugyantak.hu/termekeink?showall=&start=5
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Ódor Gábor 2020-04-29 14:55
Ha lekenem az egészet fehér topcoat-al akkor kész is?
Meg még azt szeretném kérdezni hogy lehet rá még egy üveg erősített réteget húzni kívülről? És üvegszál paplannal vagy roving szövettel lehetne?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Ozsvárt Richárd 2020-04-17 08:20
Szia! Van egy osb lapból készült csónakom ami ki van öntve kívül belül műgyantával viszont valaki sajnos beszakította az egy oldalát! Olyan kérdésem lenne hogy tudnám megjavítani valamint megerősíteni az egész csónakot!? Vagy egyszerűbb ha esetleg csinálok egy újat osb-ből és azt utána kiöntöm kívül belül? Ha ezt választom milyen anyagok kellenek hogy megfelelő erősségű legyen a csónak és mi ennek a folyamata hogy tökéletes legyen?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-04-17 12:57
Nem pontosan értem, hogy mire is vagy kíváncsi, hiszen a fenti cikkben minden kérdésedre válaszoltam...
Talán annyit tudok segíteni, hogy "öntéssel" nem tudsz semmit javítani rajta, csak laminálással. Ehhez itt találsz segítséget:
https://mugyantak.hu/laminalas-technologiaja és itt:
https://mugyantak.hu/elszoer-laminaloknak , valamint itt.: https://mugyantak.hu/anyagszuekseglet-kiszamitasa
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Ozsvárt Richárd 2020-04-17 21:34
Köszönöm szépen a segítséget! Esetleg egy elérhetőséget kérhetnék tőled? Erre az email címre:
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kocsis Ferenc 2020-04-15 09:29
Jó napot kivánok!
Vásároltam egy Kamerad ts kétszemélyes turakajakot. A kajak kb 30 éves és egy 5 centis repedést leszámitva jó állapotú. Szeretném felujitani (gazdaságosan) ehez kérnék tanácsot.Felüle te karcos ezt szeretném lecsiszolni,ese tleg egy ujabb üvegszövet réteggel bevonni ha szükséges és szinezni. Nem tudom ezeknek az üvegszálas dolgoknak az avulását. érdemes még egy réteg üveggel erösiteni, vagy csak gyantával átkenni?
Köszönöm a válaszát előre is!!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-04-15 15:28
Ha a kajak - leírása alapján - jó állapotú, akkor niincs szükség üveg erősítésre, elég, ha a külső gélréteget felújítja. Az viszont nagy munka: le kell csiszolni róla az egész külső védőréteget (gélcoat réteg) egészen az üveg erősített rétegig, majd lekenni, (vagy szórni) topcoattal. Sajnos ez után ismét csiszolás, egyre finomabbra, majd lehet polírozni. Csak gyantával semmit nem érdemes kenni...
Egyedül a repedést érdemes talán üvegpaplannal és gyantával megerősíteni, ha lehet belülről, kívül elég a topcoat...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kocsis Ferenc 2020-04-15 15:58
Köszönöm a gyors választ!
Esetleg még azt megtudná irni hogy milyen és mennyi anyag kell körülbelül a felujitáshoz? 480 hosszu,kb 75 széles és kb 30 cm magas. A repedéshez (talán lyukas is) van e kisebb kiszerelésü javitó szett?

Azonkivül lehet e most önöktöl rendelni?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-04-16 09:34
Ezt sajnos Önnek kell kiszámolnia, a fenti cikkben leírtak alapján. A web áruházunkban látható anyagokat meg lehet rendelni, és 1-2 nap múlva megkapja.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tar István 2020-03-28 15:26
Üdvözlöm
Egy műgyanta alapanyagu (a fentebb közölt leírásból ítélve poliészter) csónak fartükrét szeretném cserélni lehetőség szerint mügyanta alapu táblára,( a rétegelt fa szétkorhadt) de csak epoxi alapu (pl. üveto) lapot találok. Kivitelezhető-e a két anyag összeragasztása , esetleg van-e valami megoldásuk ilyen esetekre?
Köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-03-30 10:12
Használhat bármilyen táblát, valamivel (pl. Fix All...) ragassza fel, majd utána 1-2 réteg üvegpaplannal laminálja, fedje be, ez fogja tökéletesen rárögzíteni. Végül pedig ezt kenje le topcottal.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# rkányi Ferenc 2020-03-27 08:30
Tisztelt Uram! A hajó vízvonal alatti részén halszemes és repedezett a gélréteggel, illetve alatta a gyantán is vannak repedések (lényegében ez jött át a gélre), aminek nem tudom az okát, esetleg gyenge a laminátum? A segédlet és a korábbi hozzászólások alapján a teljes gélt javasolja letisztítani. Ha ez megtörténik, ami elég kegyetlen munka, utána a felületet hogyan javasolja simává tenni? a csiszolást során biztos nem sikerül egyenletesre megcsiszolni a testet, hanem tele lesz gödrökkel. Ha erre kenem fel a gélt az csúnya lesz. Utána kitt-eljek és fessem le vagy előtte a gyantára és a kittre kenjem a gélt? vagy esetleg érdemes újra gyantázni 1 soron?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-03-27 13:06
Ugyanazt tudom mondani, mint az előző (2/.) kérdésre adott válaszomban. A csiszolást géppel, egyenletesen érdemes csinálni, úgy nem lesznek gödrök... Ha a csiszolás után úgy látja, hogy az üveg erősített réteg nagyon gyenge, akkor meg lehet fontolni, hogy megerősíti 1 réteg üvegpaplannal. és poliészter gyantával. Ebben az esetben ez után keni le topcoattal. Gyantázni (erősítő anyag nélkül) és kittelni nem kell.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tárkányi Ferenc 2020-03-27 13:16
köszönöm válaszát. "Egyenletesen érdemes", de sarokcsiszólóva l egyenletesen nehéz csiszolni. a hajó alján lévő ívek, és kiálló vízvezetők miatt más géppek pedig nem lehet hozzáférni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kósa Zsolt 2020-02-25 20:47
Üdvözlöm! Még egy kérdésem lenne az előzőhöz kapcsolódóan!ta láltam a honlapon a segédletek-gélh ibák pontban a 2. képet(rossz minőségű felület képben! Az lenne a kérdésem, hogy ebből hogyan tudok szép felületet készíteni,kivül belül a csónakban!? Türelmét és válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-03-12 13:16
2/. Ha már sok helyen, és mélyebb, nagyobb sérülések vannak, vagy már nagyon öreg, porózus a külső védő gél réteg, akkor le kell csiszolni egészen az üveg erősített rétegig a teljes felületről, vagy egy jól körülhatárolhat ó részt a felületen (pl. fartükör) és lekenni topcoattal kb. 0,3-0,8 mm vastagon. Ha szép felületet szeretne, akkor inkább 0,8 mm, és abból lehet csiszolni, polírozni a kívánt felületi minőség eléréséig.Egyes különálló kisebb felszíni sérüléseket, hibákat külön-külön javítani nem javasoljuk, mert általában nem szokott eredményes lenni ( a régi gél réteggel érintkező részeken a víz, a természet, mindig megtalálja a javítás alá az utat…)Bővebben alábbi cikkünkben:https://mugyantak.hu/csonakbevonas-javitas
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-03-12 13:14
1./ Az üvegszál erősítésű termékeknél (pl. ladikok, karosszéria elemek, stb.) a szerkezeti erősséget a műgyantával átitatott üveg erősítő anyag biztosítja, ennek a védelmét pedig a külső hatások (UV-sugárzás, víz, vegyszerek, egyéb környezeti hatások) ellen kb. 0,3-0,8 mm vastagságú a gélcoat, vagy topcoat réteg biztosítja. Ha az nincs, vagy meghibásodott, elöregedett, akkor a „természet” hozzáfér a szerkezethez, és sokkal hamarabb tönkre teszi.
Ha a védő rétegen kisebb felületi hibák vannak, kifakult, stb. akkor általában elég egy finom csiszolás, polírozás, persze, ha elég vastag a felületi réteg.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kósa Zsolt 2020-02-25 20:28
Tisztelt Uram! Vásároltam egy üvegszálas ladikot, amire kisebb felújítás ráférne.Nem tudom milyen gyantával készült. Kopott, fakult, repedezett. A vékony, hosszabb repedéseket mivel javítsam?Esetle g a nagyobb sérüléseket mivel tömítsem?Itt a hozzászólásokbó l már találtam egy ilyesmi forma infórmációt, de az lenne a kérdésem, hogy mivel javítsam a teljes felületet is, hogy vizhatlan legyen és uv stabil? Ha szinezem a gyantát akkor festenem sem kell? Hány rétegben kell a topcoat-ot felvinni, hogy tartós,stabil,s ima felületet kapjak?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Gábor Jánosné 2020-01-27 11:09
Tisztelt Uram! Egy fa horgászcsónak felújításához szeretnék tanácsot kérni. A csónak már több alkalommal Bornittal volt kezelve, de megbízhatóbb felületzárást szeretnénk. A csónakot csiszolással, illetve leégetéssel próbáljuk letisztítani, de a korábbi rétegek teljesen nem távolíthatóak el. Kérem szíveskedjen segíteni abban, hogy ezek alapján tudunk-e az önök által forgalmazott szigetelési módszerekkel élni, és, ha igen melyiket ajánlják? Válaszukat előre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-01-27 13:18
Sajnos a fán lévő mindenféle bevonatot el kell távolítani róla, csak akkor lehet jól megcsinálni. A festékes, vagy bitumenes felületekre nem ragad, sőt, esetleg ezek akadályozhatják a műgyanta kikeményedését is.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tánczos Norbert 2020-01-08 10:25
Tiszteletem.
Gkf lemezből van a csónakom, a felső pereme nagyoon lágy, puha, nem stabil, szeretném megerősíteni, peremet készíteni.
Milyen anyagot ajánlana? A peremhez, és a bevonatához? Lépésálló hungarocell, xps?

Köszönöm segítségét...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2020-01-08 12:53
Sajnos, nem értem a kérdést... Gipszkarton a csónak? vagy hungarocell?, vagy hungarocellel szeretné javítani? A fenti cikket figyelmesen átolvasva, szerintem megoldást talál... A hungarocell és az xps habokat oldja a poliészter gyanta, tehát ha azt akarja bevonni, azt csak epoxi gyantával lehet..
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Gábor75 2019-07-31 19:00
Üdv!
Enyhen ragacsos top coatot szeretnek eltávolítani. A csiszoláson kivüll van e valamilyen módszer vagy oldószer amivel leszedhető?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# wiley 2019-06-18 10:43
Tisztelt Uram!
18mm-es OSB lapból készítenék egy kb.2x1,5x1 méter méretű beülős medencét. A szerkezet külsőleg gerendás megerősítést kapna. A belsejét milyen anyagokkal(réte grend) tudnám bevonni?

válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-06-20 08:28
Pontosan ugyan azokat az anyagokat kell használnia, mint amit a fenti cikk első felében, és az Anyagszükséglet számítás című cikkben leírtam. Az, hogy hány réteget kell felvinni, attól függ, hogy Ön milyen erősre szeretné készíteni, 2-től akár 5-6 rétegig lehet....
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Paragabika 2019-06-10 16:11
Jó napot!

Skin on frame technikával készült hajó esetében jó lehet az üvegszövet és epoxi alkalmazása?
Ha igen, melyiket válasszam?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-06-11 15:00
Nem tudom, mire gondol... Ha már elkészült a borítás üvegszövet, és epoxi alkalmazásával, akkor igen, alkalmazható a továbbiakban is. Ha Ön epoxiból és üvegszövetből szeretne a vázra egy borítást, akkor nagyon-nagyon kell ismernie a különböző szövettípusokat , és ez epoxi gyantákat, valamint azt a módszert, technikát, amellyel a feladatot szeretné megvalósítani. Egyszóval, nem merem azt mondani, hogy lehetetlen....
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Boda Gábor 2019-04-25 03:12
Üdvözlöm. C1 kenumat szeretném bevonni carbon kevlárral. A hajó valószínűleg üvegszálbol készült. Belül nem fontos hogy szép legyen ha tud kérem javasoljon valami olcsóbb anyagot. Kívül viszont szeretném ha látszódna a kevlár, szóval színtelennel vonnám be. Ami fontos még számomra az a súly a végen nem lehet túl nehéz a hajó. Ehhez a felújításhoz szeretnék árajánlatot kérni. 520 hosszú 70 széles a deltánál 30 magas. És a 120 cm tekercs épp hogy elég.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-04-25 12:41
A karbon-kevlárná l van egy olcsóbb megoldás, ami pont úgy néz ki, ez a https://mugyantak.hu/webaruhaz/szen-aramid-es-hibrid-szovetek/diolen-kevl%C3%A1rsz%C3%B6vet-170gr-m2-120cm-dk-170p-detail
A mennyiségek kiszámolásához segítséget nyújt ez: https://mugyantak.hu/csonakbevonas-javitas és ez a cikkünk: https://mugyantak.hu/anyagszuekseglet-kiszamitasa
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Lantosné Kovács 2019-04-22 20:55
Önkéntes tűzoltó egyesületünknek van egy üvegszálas kádja, ami felújításra szorul. Nem lyukas, de a felszine repedezett és szeretnénk felújítani. Kb 120/180/60cm. Tudna valamit javasolni, mert a javító műhely 50-55ezer Ft-ot kérne. Nekünk ez nagyon sok. Köszönöm, ha válaszol. Vera
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-04-25 12:48
Sajnos, a leírása alapján nem tudom, mi a hiba, kívül, vagy belül van, mekkora, hogy néz ki, stb., mert attól függ, hogy hogyan lehet javítani. E-mailben egy-két fénykép esetleg segítene
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Geiger Jozsefné 2019-03-19 00:30
5m hosszú műanyag ladik teljes külsö bevonásához mennyi mügyantához és paplanhoz lenne szükségem körülbelül.Hány réteget kell rávinnem és milyen sorrendben.A csonakot vissza csiszoltam a müanyagig.Várom válaszát.Köszön öm....
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-03-19 09:13
A fenti cikkben megtalál minden választ a kérdésére az "Anyagszükségle t kiszámítása" cikkben pedig leírtam, hogy hogyan tudja a megfelelő mennyiséget kiszámolni, erre van ott még egy "KALKULÁTOR" is.
De miért kell rá üvegpaplan és gyanta? Gyenge, vékony, puha? Nem lenne elég csak topcoat??
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Rajna Zoltán 2019-03-16 00:04
Tisztelt Bodnár úr!
Egy kültéri betonmedencét szeretnék vízszigetelni, amin sajnos az évek múlásával vékony repedések jelentek meg, és elveszítette a vízzáróságát. Egy önthető (aljára) és kenhető (oldalfalra) műgyantára gondoltam. A medence 3,6m átmérőjű, és 90cm belmagasságú. Kérdésem az lenne, hogy milyen típust ajánlana, aminek a kötési ideje is megfelelő lenne erre a célra, és uv álló. Ha támpontnak egy behatároló anyagmennyisége t is meg tudna adni, az is jó lenne. Válaszát előre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-03-19 09:07
Sajnos, ez nem ilyen egyszerű. A mi anyagaink nem erre az alkalmazási területre vannak kialakítva, érdemes inkább "műgyanta padlók, padlógyanták " készítőinél érdeklődni.
A mi anyagainkkal üveg erősítőanyagok alkalmazásával, laminálással lehet beton medencét bevonni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Gyallay Tamás 2019-03-15 12:51
Üdvözlöm! Poliészter csónakomat szeretném felújítani. A hibás gélezést üvegszál erősített rétegig visszacsiszolom , majd a segédletben ajánlott topcoat réteget ecsetelek fel, ezt értem. Az nem tiszta számomra, hogy a topcoat is biztosítja a megfelelő vízvédelmet? Ha biztosítja akkor mire való a gelcoat? Mikor kell azt használni? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-03-19 09:01
A hajó külső vízvédelmét biztosítja mindkét anyag. A gélcoat a hajó gyártásakor a kezdő réteg ( a negatív hajó sablonba ezt kenik először, majd erre mennek az üvegerősített rétegek... tehát, amikor kiveszik a sablonból, akkor a gél van kívül.) A topcoat-ot pedig akkor használják, amikor azt a legutolsó rétegként kenik fel. A két anyag csaknem teljesen azonos, csak a topcoat tartalmaz még egy adalékanyagot.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Végert Gábor 2019-03-11 18:24
Tisztelt Bodnár Úr!

Poliészter csónakom aljára szeretnék egy réteg gyantát felhordani, fehér v. világos szürke színező pasztával, 12,6 m2 a felület. Erre kérnék ajánlatot .

Köszönettel : Végert Gábor
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-03-12 08:40
Nem pontosan értem a kérdését. Gyantával lekenni semmi értelme nincs, így tehát valószínűleg laminálni szeretné üvegpaplannal, vagy/és topcoattal lekenni... A fenti cikkben minden infót megtalál, segítséget az anyagok kiválasztásához , a mennyiségek kiszámolásához, a web áruházban pedig meg is rendelheti a kiválasztott anyagokat
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Ványai Imre 2019-03-08 07:31
Tisztelt Hölgyem/Uram!

Crystic-2-446 palv poliészter gyantával lamináltam, melyet Önöktől vásároltam. A keletkező felület, viaszos tapintású, lett.
A viaszos réteg mivel távolítható el, festés előtt?

Köszönettel : Ványai Imre
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-03-08 08:04
A felületre kiült paraffin réteget finom, felületi csiszolással tudja leghatékonyabba n eltávolítani.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Krumpli 2019-02-06 22:54
Tisztelt Cím!
Az üvegszálas csónakom a hátsó légkamra ( egyben pad és legkamra viszonylag rugalmas) és a
csónak hátulja találkozásánál (motortartonál) elrepedt 10-15 cm hosszan a farral párhuzamosan. Milyen gyantával és paplannal lenne érdemes kijavitani, azt nem tudom megmondani, hogy a csónak milyen gyantából áll. A segítő válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-02-07 09:38
Mint ahogyan a fenti cikkben is írtam: " Javasolt anyagaink lamináláshoz: crystic-2-446-p alv poliészter gyanta, 300 gr/nm-es üvegpaplan, védő/zárórétegn ek pedig Technocoat topcoat natur, vagy fehér színben (a natúrhoz színező paszta választható különböző RAL színekben) "
A motor terhelése miatt az üvegpaplan rétegek közé rovingszövetet is lehet alkalmazni, a fokozott igénybevétel miatt.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# BPetya 2019-01-29 06:36
Üdvözletem!

Érdeklődni szeretnék, hogy üvegszálas csónak algásodása ellen tudnának e ajánlani valamilyen bevonatot.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-01-29 13:19
Mi a csónakok gyártásához, javításához forgalmazunk anyagokat, az alga gátlókat a hajós-, vitorlásboltok, festékboltok forgalmaznak.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# GymMaster 2018-12-25 18:02
Tisztelt Bodnár Úr!
Szeretném a 2,5m hosszú illetve 85cm széles Alumínium csónakom Bevonni. Hogyan nézne ki ez a folyamat illetve milyen anyagok használata a leg megfelelőbb erre a célra hogy valóban jó legyen a tapadás és ne váljon el!
válaszát előre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2019-01-03 12:49
A fenti cikkben igyekeztem mindent leírni, csak azokat tudnám ismételni... Mindkét anyaggal a fent leírtak szerint be lehet vonni a csónakot (poliészter esetében az " Anyagszükséglet kiszámítása" cikkben leírtak szerinti mennyiségekkel lehet számolni). Poliészterrel vastagabb, erősebb, és - a topcoat réteg miatt - színes lehet, epoxi esetében vékonyabb, de átlátszó, lakkozott hatású. Mindkét esetben lehet rá számítani, hogy el fog válni egymástól az alumínium és a műgyanta, mivel a fémeknek sokkal nagyobb a hőtágulása, mint az üvegerősített műgyantáknak.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Muhari Sándor 2018-12-09 20:33
Tisztelt Bodnár úr szeretném megkérdezni öregebb csónak alját szeretném fel újítani csiszolás után kell új üvegszövet vagy mehet egyből a színezett top coat válaszát köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-12-10 08:46
Ha az üvegszállal erősített rész nem sérült, törött, repedt, puha, akkor valószínűleg nem szükséges üveggel erősíteni, elegendő ha top-coattal lekeni (miután a régit egészen az üvegerősített rétegig lecsiszolta). A top-coat javasolt vastagsága fél milliméter körüli, tehát 1 kg top-coat 1,5-2 m2-re elegendő.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Németh Krisztián 2018-11-27 16:14
Tisztelt Bodnár Úr!

Borovi fenyő csónak belett vonva poliészter gyantával(kívül ről) héten megküldték Önök is a top coat - ot.. Elvittem az illetőnek lekente, ma elmentem érte, külsőleg nagyon szép lett, de vízre téttel után, miután beültem szivárogni kezdet fartükörnél igazából nem értem, teljes homogénnek tűnik a felület (ezzek szerint mégsem). Tud javasolni valamit vagy csak a vissza csiszolás és elölről az egész a megoldás?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv Németh Krisztián.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-11-29 14:30
Sajnos, így csak azt tudom megmondani mi lehet a hiba... Valószínűleg a gyanta/üvegpapl anos laminálás nem lett jó, mert már annak - topcoat nélkül is - vízzárónak kellene lennie annyira, hogy pár hónapig nem megy át rajta a víz, majd pedig a rákent topcoat is vékony... Tehát, a javítás is lehet olyan,hogy csak újabb topcoat réteg, vagy az üveg-erősítés is... mindkét esetben előtte durva csiszolóval átcsiszolni!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Németh Krisztián 2018-11-29 15:36
Nagyon szépen köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tamas Kispal 2018-06-11 07:27
Tisztelt Bodnár Úr!
Kabinos hajónk deck részét szeretném egy kis aerosillal sűrített top coattal lekenni illetve apró szőrű tedivel felhordani.
A deck eredetileg mű teakkel volt burkolva de az idő megviselte és lekerült a felületről.
A hajót a fényező 2K-s festékkel lefújta, de a deck nem tetszik mivel sok a felületi eltérés.
Érdeklődnék hogy felületi csiszolás elég ahhoz hogy a topcoat hozzákössön a festékhez, vagy ismét a teljes csiszolás a megoldás? A decken való járkálásba belegondolva, félek hogy az anyagok elválnak egymástól.
Köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-06-15 08:33
Ha a javítandó felület üvegszálas poliészter, akkor alkalmas rá a poliészter topcoat. Ebből az is következik, hogy Ön jól gondolja: a festék az nem üvegszálas poliészter, tehát a teljes csiszolás a megoldás, durva (20-as,40-es) papírral az üveg erősített rétegig, és akkor nagy az esély, hogy nem fog elválni. Az ideális vastagság kb. 0,5 mm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Mézes Bálint 2018-05-22 13:42
Polisztirolra epoxi gyantával (és üvegszövettel) lehet dolgozni, mert a poliészter gyanták oldják a polisztirol habot.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Mézes Bálint 2018-05-22 13:37
Üdvözlöm
egy szörfdeszka szerüséget szeretnék építeni polisztirol alapra amire végül egy konzol segítségével motort
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-06-15 08:23
# Mézes Bálint 2018-05-22 13:42
Polisztirolra epoxi gyantával (és üvegszövettel) lehet dolgozni, mert a poliészter gyanták oldják a polisztirol habot.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Muhari Sándor 2018-04-20 20:26
Tisztelt Bodnár úr az lenne a kérdésem hogy autó gittel simított felületre lehet-e poliészter gyantával dolgozni.Válasz át köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-04-23 12:26
Ha az autós kitt poliészter alapú, akkor igen.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# mogyoro1 2018-04-08 21:40
Tisztelt uram érdeklődnék hogy egy 4,4 m hosszú ,1,em széles 0,52m magas csónakot mennyi műgyanta kell és paplan ha 3 rétegben szeretném bevonni és milyen árban van
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-04-09 09:57
A szükséges anyagmennyisége k kiszámításához (poliészteres bevonás esetén) segítség itt:
Anyagszükséglet kiszámítása: (mugyantak.hu/anyagszuekseglet-kiszamitasa)
és itt:
KALKULÁTOR: (mugyantak.hu/aszsz/aszsz.htm)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Ocsovai Péter 2018-04-02 16:14
Tiszteletem!
Alumínium csónakot szeretném bevonni műgyantával álcázás szempontjából,m ilyen anyag maradna meg rajta,azt láttam hogy vagy csiszolni ,vagy naoh-val kell kezelni.
Köszönettel:Péter
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-04-03 08:49
A fenti cikkben szerintem minden kérdésére választ talál, akár a poliészteres, akár az epoxis megoldást választhatja. Az epoxi jobban tapad a fémekhez, de a fémek és a műgyanták nagyon eltérő hőtágulása miatt ez is elválhat a testtől.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tamas Toth 2018-03-30 18:09
Tisztelt Bodnár Úr ! Poliészter vitorlás aljára víz alatti részre régi rétegek visszacsiszolás a után lehet használni 2 komponensű Dunaplaszt Műanyag Hajófestéket, vagy inkább jobb ha pl Moravia Adherglass alapozót használok?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-04-03 08:43
Nem tudom, mi csak a hajók készítéséhez, javításához forgalmazunk anyagokat, a festékeket nem ismerjük. Ha csak esztétikai problémát akar megoldani, akkor valószínűleg jó lehet a festékek valamelyike is, de ha a régi réteg elöregedett, sérült, porózus, esetleg a szerkezet is sérült, akkor bizony a mi kompozit anyagaink (poliészter topcoat, -gyanta, erősítőanyag) biztosítják a hosszú távú javítást.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Muhari Sándor 2018-03-28 17:49
Tisztelt bodnár úr az lenne a kérdésem ,hogy régi üvegszálas csónakba szeretnék utólag légtartályt készíteni aminek a vázát rétegelt lemezből vagy OSB lapból készíteném el annak bevonására kérném a javaslatát a váz egyben erősítés is lenne. A csónak külső felületét pedig szeretném újra gélezni polírozni.Válas zát köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-04-03 08:33
Ugyanazokat az anyagokat használja, mint a fartükör javításakor, 2 réteg üvegpaplan elegendő. Kikeményedés után pedig lekenni fehér-, vagy natúr (más színnel színezhető) topcoattal, ezt lehet majd csiszoni, polírozni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Muhari Sándor 2018-03-21 13:19
Köszönöm a válaszát sokat segített.Még annyit kérdeznék szét rohadt fartükör csere esetén mekkora átfedéssel kell számolni,hogy ne váljon szét.válaszát köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-03-22 10:03
5-10 cm elegendő
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Muhari Sándor 2018-03-20 22:26
Tisztelt Bodnár Úr hogyan tudom megállapítani,h ogy milyen anyagból van a csónakom.Poliés zter vagy epoxi ?Válaszát köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-03-21 08:24
Kattintson a fenti cikkben a "poliészter, vagy epoxi" feliratra !
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Forgács István 2018-03-06 16:31
Tiszteletem!

Érdeklődnék, hogy teherautó OSB raktérburkolatá t mivel kenhetném le, hogy vízálló legyen? Üvegszövetet nem tennék csak a tábla illesztésekhez. Erősíteni nem, csak impregnálni kellene.

Üdvözlettel: István
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-03-08 11:05
Az OSB lapot már nehéz impregnálni, mert annak készítésekor is műgyantát használtak, így a fa már átitatódott. A mi műgyantáink csak erősítő anyagokkal használva lennének garantáltan megfelelőek, erősítő anyag nélkül használva "lehet, hogy megfelel Önnek, lehet, hogy nem..."
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Fejes J 2018-02-24 20:41
Tisztelt Bodnár Úr! Érdeklődnék,hog y lehet e kenni xps lapra polisztirol gyantát és nem olvasztaná e meg? Válaszát köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-02-26 09:20
Az xps lap az polisztirol hab. Ön biztosan a poliészter gyantára gondol, de sajnos azt nem lehet rákenni, mert ez a gyanta tartalmaz sztirolt, ami oldja az xps-t.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Fejes J 2018-02-23 16:11
Tisztelt Bodnár Úr! Érdeklődnék,hog y a poliészter rétegre rá lehet dolgozni epoxival? Válaszát köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-02-26 09:23
Igen, lehet rá dolgozni, de nem lesz olyan tartós, mint a poliészter, mert a két külömböző anyag nem köt olyan tökéletesen egymáshoz, mint a poliészter a poliészterhez.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# F. József 2018-01-03 19:45
Tisztelt Bodnár Úr! Boldog Új Évet kívánok. Újra tanácsot kérnék. A kérdésem az,hogy a poliészter csónakra kívülre és belülre egyforma anyagot kell kenni,vagy különbözőt? Gélcot vagy topcot? Én a natúr színezhető ,víz és uv állóra gondoltam. Ha oldalra kenem kell bele valami sűrítő anyag? Utolsó kérdésem ,hogy milyen anyaggal fessem le a fa részeket. Válaszait nagyon köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2018-01-04 12:44
Mindkét oldalra topcoat kell. A natúrhoz lehet kérni színezőpasztát (itt lehet kiválasztani a színt: mugyantak.hu/termekeink?showall=&start=5 és megrendeléskor a megjegyzés rovatba kell beírni.) Nem kell semmilyen töltő, sűrítő, vagy hígító anyag, csak katalizátor, a topcoatot úgy kell használni, ahogyan megkapja. A fa részekhez nem értek, ha festeni szeretné, ahhoz a festékboltban tudnak segíteni, vagy - ha csak megóvni szeretné akkor - a lenolaj kence biztosítja a víz- és időjárás állóságot a fához értők szerint...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Vock József 2017-12-14 15:31
Tisztelt Bodnár Úr!
Előbbi válaszát köszönöm, ismét tanácsért fordulok Önhöz.
A svertszekrény alján levő "L" alakú zárólemez sérült, cserélni kellene. Eredetileg gumiból van, de megfelelő méretút /20x20 as 2 mm vastag/ csak szilikonban találtam. A hajótest GFK. Kérdésem: lehet-e a szilikonprofilt , ha igen milyen ragaszkodóval tartósan felragasztani a nyílásra?
Köszönöm válaszát
Vock József
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2017-12-18 08:57
Valószínűleg egyszerű gumiragasztóval lehet legjobban felragasztani, de nem árt valami egyéb (pl. két lemez közé csavarkötéssel. .) rögzítési móddal biztosítani.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Vock József 2017-12-18 14:28
Válaszát köszönöm! kellemes ünnepeket kívánok! V. J.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# F.József 2017-11-13 17:37
Tisztelt Bodnár Úr! Szeretném megkérdezni,hog y a javítandó poliészter csónakon az egész csónaktestet,va gy elég ha csak a javítandó felületet vonom be üvegpaplannal és gyantával? A következő kérdésem az lenne,hogy a vízálló, uv stabil top-cot réteget csak a csiszolt üvegszálas rétegre, vagy pedig a csiszolt meglévő top-cot rétegre is fel lehet kenni? Válaszát köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2017-11-14 11:01
A legtöbb esetben - ha nem sérült az üveg erősített réteg -
elegendő a külső gél réteg lecsiszolása után csak topcoattal lekenni a csónakot. Soha ne kenje az öreg, porózus megcsiszolt topcoat rétegre az újat, mindig csiszolja le azt egészen az üvegszálas rétegig. Üvegpaplant csak a szerkezet sérülése, törése, kilyukadása esetén érdemes használni, nem érdemes az egész csónakot bevonni vele, csak a sérült részt javítani.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# F. József 2017-10-15 19:20
Tisztelt Bodnár Úr! Segítségét szeretném kérni. Van egy poliészter csónakom az alján két, tenyérnyi lyuk. A két lyukat milyen módon és anyaggal javítsam? A lyukas résznél ha a fele csónakot kívül meg erősítem 300gr/m2 1 réteg üvegszövettel úgy jó lesz? Belülre nem kell roving szövet? A festést lecsiszoltam. 3 réteg volt. A felső egy sárga gondolom uv vagy algagátló.Ez volt kívül belül. A középső szürkés gondolom top-cot v. gél.A harmadik nem tudom. Olyan mint egy vörös alapozó.Kérdés, hogy mindhármat lecsiszoljam teljesen vagy elég lesz a vörösig és úgy vigyem rá a top-cotot? Válaszát köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2017-10-16 10:56
Megerősíteni 300 gr/nm-es üvegpaplannal kellene , nem rovingszövettel . A lyukaknál legalább 2-3 réteg üvegpaplanra van szükség, és ezt belülrő érdeme felvinni a megcsiszolt üveg-erősített rétegre.A leírása alapján úgy gondolom, hogy a szürkés réteg lesz az, a színes rétegek pedig a gél-, illetve az algagátló vagy festék réteg. Ezeket el kell távolítani mindkét oldalról, egészen az üvegszálas réteg eléréséig. Amikor belülről megerősítette, annak kikeményedése után le kell kenni kívülről (és belül sem árt...) topcoattal, a víz zárás érdekében.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Berze Gábor 2017-08-28 22:59
Tisztelt Bodnár Miklós!

Kérem segítségét. Egy kalóz vitorlás belsejét újítom fel. A régi lakk réteget már eltávolítottam, megcsiszoltam és kijavítottam a hibákat, nagyobb réseket epoxi gyanta gittel kikentem.

Ezután tervezem egy impregnáló réteg felvitelét és egy uv álló gyantaréteggel való bevonást.

A konkrét kérdésem az lenne, hogy az impregnálás és az uv álló réteg között mennyi időt kell várni. (hígító párolgása miatt is.) Illetve ha hosszabb idő telik el a záróréteg felvitele előtt kell-e csiszolni, s ha igen milyen finomságú csiszolóval.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Vock József 2017-11-29 11:46
Tisztelt Bodnár Úr!
Simoun 445 vitorlásom /420 ill. 470 "testvére/ oldala szállítás közben megnyomódott, kb. 2 tenyérnyi felületen. A szélén kb 20 cm. hosszban megrepedt a külső kemény réteg is. Belülről nem elérhető a légszekrény miatt. Miként és mivel lehetne javítani??
Köszönöm segítségét!
Üdv.: Vock József
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2017-11-29 14:07
Remélhetőleg nem sérült meg a rugalmas üveg-erősített belső réteg, csak a külső gélréteg Ez esetben csak le kell csiszolni a sérült felületről és körülötte kb. 5 cm szélességben, majd lekenni a megfelelő színű top-coattal. Majd csiszolás, polírozás. Ha az erősített rész is sérült, akkor pedig a csiszolás után 1-2 réteg üvegpaplannal, és lamináló gyantával kell erősíteni, majd ezt lekenni top-coattal... Így már nehéz igazán szépre megcsinálni, a folt vastagsága miatt.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2017-08-30 13:24
Ha még nem késő....: Szinte sehogyan sem tudja elrontani... ha a megcsiszolt fa felületet bekeni az alapozó, impregnáló (hígított) réteggel, akkor az valamennyire beissza, beszívja azt. Innen kezdve bármikor lekenheti a záró réteggel (ezt nem szabad hígítani!) Ha azonnal lekeni, (mert az alapozó réteget beszívta a fa) akkor a 2 réteg egy egészet fog alkotni, egyszerre keményedik ki. De várhat vele addig, amíg valamennyire elkezd kikeményedni az alapozó, így is tökéletes lesz, ha pedig megvárja, hogy teljesen megkössön, akkor azért nem árt kissé megcsiszolni... ( a levegőből rátapadt nem látható szennyeződések, esetleges pára lecsapódás miatt). Így is szépen összeköt a 2 réteg.
Viszont, azt tudnia kell, hogy üveg erősítés nélkül kb. annyira lesz tartós, mint 8-10 réteg lakkal...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Berze Gábor 2017-09-01 11:43
Köszönöm, még időben jött.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# F.András 2017-08-25 10:23
Tisztelt Uram,
Nemrég szemtelenül olcsón hozzá jutottam egy üvegszálas csónakhoz, ami azonban törődést igényel. Főleg a csónak alján vannak sérülések. Ezek a fedőrétegen kis repedések, illetve gombostűnyi pöttyök, amiket ha feltárok egy sniccerrel, akkor akár 2-5 centis részen is lepattan a fedőréteg. Gondolom ez még a gyártás alatt keletkezett légbuborék lehet. Úgy hiszem, hogy poliészter alapú a csónak, nem epoxi. Van még otthon "body 2k kitt", amivel ezeket a lyukakat tervezem feltölteni. A fedőréteg elég vastag kb 0.5 miliméter. Ezért gyanúm szerint valami gél vagy topcoat réteg.
A kérdésem az, hogy a javítás működhez-e ezzek a kittel, illetve ha utána csak festeni akarom, milyen terméket ajánlana, ami elég rugalmas egy ilyen csónakhoz.
Tisztelettel
András
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2017-08-25 13:28
Leírása alapján valószínűleg a külső védőréteg (gélcoat réteg) elöregedett, a lepattogzás pedig anyag-, illetve gyártási hibákra utal. Nem hiszem, hogy az elképzelt módon javítani lehet. Az egyetlen, és időálló mód a korrekt felújításra a régi gél lecsiszolása egészen az üveg erősített rétegig, és egy új topcoat réteg felvitele. A topcoat anyagában színezhető színező pasztákkal, így a festés megspórolható, ráadásul a legtöbb festék nagyon könnyen lekopik, a hajófestékek viszont nem olcsók....
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kocsis Ferenc Vilmos 2017-08-09 11:14
Tisztelt Cím!
Fa vitorlást szeretnék felújítani. Kérdésem a fenti eljárást alkalmazhatom-e , ha a fa felületet előzetesesen lenolaj kencével kezelték, kb. két éve, valamint milyen kittet használjak a kisebb rések kezelésére! A hajó állapota miatt mindenképpen szeretném az eredeti szín és mintázat megőrzését, mert kb. 80-85%-ban ép.
Tisztelettel: Kocsis Ferenc Vilmos
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kalita 2017-08-10 11:37
Általában a fa hajók belső részét kezelik lenolaj kencével, a külső felületét inkább lakkozták. A fenti módszer a lakkozás helyett van kifejlesztve, mivel sokkal tartósabb, erősebb, és nem igényel olyan évenkénti karbantartást, mint a lakkozás.
A fa külső felületéről le kell csiszolni az elöregedett lakkréteget, festéket, stb., egészen a fáig. Ha esetleg a külső oldala is lenolajjal volt lekenve, azt is megoldja a megfelelő csiszolás.Ez után lehet a fent leírt módon bevonni a hajót.A fa felületek belső oldalára továbbra is lenolaj kencét javaslok
További segítség ebben a cikkben: mugyantak.hu/epoxi-rendszer-fahoz-sr-5550
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Simon Zoltán 2017-04-29 21:20
Kedves Bodnár Miklós Úr!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy kmaxi csónakhoz szeretnék készíteni rétegelt lemezből orrborítást. Ezt szeretném vízhatlanná tenni. Epoxi vagy poliészer gyantát ajánlana, illetve üvegpaplan vagy szövet?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel Simon Zoltán
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-05-02 15:26
Mindkettő megfelelő lehet, a lényeg az, hogy poliészterhez üvegpaplant, epoxihoz pedig üvegszövetet használjon. Erről bővebben ebben a cikkben írtam: mugyantak.hu/csonakbevonas-javitas
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Molnár Károly 2017-04-22 09:36
Kedves Bodnár Miklós!

Alumínium csövet (átm.35-40mm) szeretnék bevonni epoxi gyantával, körszövött üvegszövet erősítéssel. A cél az erősség, rugalmasság növelése, a felület védelme lenne. A SR 5550 UV-stabil epoxi záró réteg + körszövet-re gondoltam. Ön szerin megfelelő választás lenne? Színezhető-e a gyanta, tudok-e színt keverni?
Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel: Molnár Károly
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-05-02 15:22
Az SR 5550 laminálót használja a körszövött üveg, vagy -szén átitatására, és amikor az megkötött, akkor kenje le az UV-stabil záróréteggel.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Berze Gábor 2017-04-19 13:55
Kedves Bodnár Miklós!

Lehet, hogy nem voltam elég pontos:
A hajót nem akarom laminálni, csak "lakkozni".
Azért érdeklődöm, mert messzi lakunk Siófoktól és szeretném megrendelni a szükséges anyagokat. A leírásokból én a Sr 5550 impregnáló gyantakeveréket látom jó megoldásnak.
Aéapos csiszolás, portalanítás, apróbb ragasztások, majd a hígított gyantakeverékke l átitatás, majd egy újabb réteggel bevonás, "lakkozás". Nem tudom ezután kell-e még UV stabil záró réteg? A hajó csak alkalmanként lenne vízen.
Előre is köszönöm válaszát, s főleg, hogy mit rendeljek pontosan?
Köszönettel: Berze Gábor
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-04-20 08:27
Ezt a gyantarendszert fa felületek (pl. hajók) megvédésére, az 1-2 évenkénti több rétegű lakkozás kiváltására, helyettesítésér e fejlesztették ki. A rétegelt lemez már nem egészen fa, hanem fa rétegek valamilyen műgyantával összeragasztva, tehát már nem tudja úgy "beszívni" a műgyantát mint a fa. A lakkok sokkal hígabbak, (és pl. a csónaklakk) UV-stabilok. Az SR 5550-es rendszer alapozó/impregn álója egy lakkszerűre felhígított epoxi gyanta, azért, hogy a FA könnyebben beszívja, az UV stabil záróréteg pedig megfelel az 5-10 réteg lakknak.Ha tehát ezzel szeretné javítani a hajót, nyugodtan használhatja bármelyik összetevőjét, akár az UV-stabilt, akár az alapozót, vagy az inpregnálót, hisz a gyanta mindig ugyan az, csak a térhálósító és a hígító a külömbség. Természetesen, ha akarja, akkor még lakkozhatja is...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Berze Gábor 2017-04-19 12:05
Kedves Bodnár Miklós!

Kb. 30 évvel ezelőtt építettem egy Optimist vitorlást rétegelt lemez borítással, fából.
Unokámnak szeretném felújítani.
Az elmúlt időben száraz helyen tartottam.
Lakkozva van, ha jól emlékszem Matróz csónak lakkal.
A palánkot alkotó rétegelt lemez néhány helyen elkezdett szétnyílni.
A felújítás során ismét lakkozni szeretném, illetve átitatni műgyantával.
Kérem szíves segítségét a munkafolyamatok hoz, valamint a szükséges anyagokhoz.
Köszönettel: Berze Gábor
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-04-19 12:52
Nem pontosan értem, hogy mire gondol (pl. "átitatni műgyantával..." , de ha a mi anyagainkkal szeretné hosszú távra, jó minőségben felújítani, megerősíteni a hajót, akkor a a fenti cikk 2. részében (Epoxi használata) leírt módon, és anyagokkal érdemes a felújítást végezni, ha szükséges, a szétnyílt palánk cseréjével, esetleg javításával. Ha ezzel a technológiával javítja, nincs szükség lakkozásra...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Keresztes Miklós 2017-03-28 13:57
Kedves Bodnár Miklós!
Tavaly vettem egy 5,4 m-es túrakenut, amit a régi tulaj szerint még az ősidőkben epoxiból készítettek az ezzel az anyaggal kísérletező kutatóintézetbe n. A kenu felületén felhólyagzások
jelentkeztek a tavaly nyári használat után. Ezeket szeretném kijavítani és a teljes víz felőli felületet lekenni. Ebben kérném a segítségét.
Köszönettel:
Miklós
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-03-30 08:54
Amennyiben tényleg epoxi és nem poliészter,(sok embernek minden műgyanta epoxi...) akkor az SR-5550-es epoxi rendszer a megfelelő erre a célra. Egy durva csiszolás után az UV stabil verzióval lehet, hogy elég csak lekenni, de ha úgy látja, hogy a szerkezet is sérült, meggyengült helyenként, akkor egy réteg üvegszövet is alkalmazható a "Csónakbevonás, javítás" cikben leírtak szerint.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Pataki László 2017-03-21 08:53
Jó napot kívánok, szeretném megtudni, hogy alumínium testű csónak műgyantázása, lehetséges e? Ha igen milyen módon? Mi biztosítja a tapadást? Köszönöm válaszát.
Pataki László
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-03-21 12:09
A fenti cikkben traláltam választ a kérdésére: "Alumínium, vagy Al tartozékokkal rendelkező csónak esetén a csiszolást követő két órán belül be kell fejezni a bevonó réteg kialakítását, mielőtt az oxidréteg újból kialakulna. (Az oxidréteget vagy csiszolással, vagy lúgos (NaOH) kezeléssel távolíthatjuk el.)"
A tapadást tehát a fémtiszta felület, és az alkalmazott poliészter, vagy epoxi műgyanta biztosítja. Az epoxi jobban tapad a fémekhez, de azt figyelembe kell venni, hogy minden műgyantának lényegesen kisebb a "hő-tágulása" mint a fémeké...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kun Zsolt 2017-03-19 07:37
Üdvözlöm! van egy üvegszálas hajóm, aminek a hablécét is bevonták üvegszállal, de belül a fa elkorhadt és az üvegszál elveszítette a tartását! Az lenne a kérdésem hogy injektálással segíthetek e rajta és ha igen milyen gyantával, vagy bontsam fel a peremet és újra deszkázzam meg lamináljam? Illetve még annyit kérdeznék, ha újra kell cserélnem a hablécet de azt szeretném hogy látszódjon a fa, epoxival kell bevonnom de a hajó poliészter mit lehet tenni? válaszát előre köszönöm!
tisztelettel. Zsolt
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-03-20 11:40
Fához értő emberektől azt hallottam, hogy biztosítani kell a fa természetes szellőzését, mozgását... Ezért én ilyen esetben azt szoktam javasolni, hogy:
- Tegyen új hablécet, a régit sajnos így nem lehet javítani
- Ne vonja be, ne zárja el a levegőtől, ha ugyanis bevonja, a víz akkor is meg fogja találni a gombostűhegynyi lyukat, hibát, és beszivárog, a fa beszívja, de kipárologni már nem tud, és ismét elrohad.... Ha muszáj, akkor kenje be lazúrral, lenolajjal, vagy esetleg lakkozza le.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szabó Róbert 2017-02-28 18:24
Tisztelt Uram !
Tavaly epoxi gyantával bevont üvegszövetezett csónakomon sérülések keletkeztek ezért szeretnék még egy réteg üveg szövetett és epoxi gyantát rá tenni .
Lehetséges-e ,hogy a meglévő rétegre a következő réteg ráhelyezése leválás nélkül ?
Esetleg kell-e valamilyen előkészítés a meglévő rétegen már .
Köszönettel : Szabó Róbert
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-03-01 09:18
Le kell csiszolni a felületi, záró réteget (ha van...) egészen az üveg-erősített rétegig és akkor lehet még egy, vagy több réteget rá laminálni. Ha megfelelően érdes lett a felület a csiszolás után, akkor a legkisebb az esélye a rétegek szétválásának.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bogdány Tamás 2017-02-12 20:28
Üdvözlöm!

Nagyon jó kis írás ez, egy gyakorlati jellegű kérdésem maradt. Van egy régi fa ladikom, aminek az egyik alsó és oldalsó deszkáját rohadás miatt cserélni kell. Az előző tulaj idáig Bonobittal kezelte a felületet, a deszkák közötti hézagot pedig alu lemezzel fedte el. Érdeklődnék, hogy a saját tapasztalata alapján érdemes-e a meglévő Bonobit réteggel megküzdenem és üvegszállal tenni vízmentessé a csónakot? Az ott lévő Bonobit réteg eltávolítása nem lenne kis feladat...
Szíves válaszát előre is köszönöm!
Tamás
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-02-13 12:47
A bonobit réteg - és az alu lemezek - eltávolítása tényleg nem kis feladat... Ha az sikerül, és még a fa is jól meg van csiszolva durva csiszolóval (annyira, hogy a gyanta bele tudjon szívódni, ne legyenek a pórusai eltömődve a bonobittól), akkor érdemes bevonni a teljes külső felületét 2 réteg 300 gr-os üvegpaplannal és poliészter gyantával, majd lekenni a választott színű topcoattal (ez 10m2 felület esetén kb. 50 ezer Ft…) KALKULÁTOR :mugyantak.hu/aszsz/aszsz.htm
A csónak belsejét pedig 1-2 évente lekenni pl. lenolaj kencével, így biztosítva lesz, hogy szellőzni tudjon a fa, és ne rohadjon tovább….
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Zsombori Árpád 2017-01-11 12:29
Tisztelettel! Egy kérdésem lenne önökhöz.
Egy mozgatható száraz betonlapra, ami kb. 40x40-es,
rászeretnék ragasztani egy téphetetlen vízálló papír lapot, aminek a mérete 30x30-as.
aztán ezt átkenni valamilyen átlátszó anyaggal, talán géllel,
hogy megvédjem a kültéri időjárástól. Fontos lenne a papíron lévő szöveg láthatósága, még ha egy kissé meg is sárgulna az
sem jelentene gondot. Úgy 25 darabot szeretnék elkészíteni ezekből. Köszönöm szépen válaszukat, üdv.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2017-01-11 14:07
Több lehetőség közül én az SR 5550 UV-STABIL EPOXI ZÁRÓ RÉTEG- et mugyantak.hu/webaruhaz/epoxik/sr-5550-zaro-reteg-1-3-kg-detail javaslom. Ha csak lekeni a felületet, akkor ez a mennyiség nagyjából elég a 25 db-ra. ha többször kenné át, vagy 1-2 mm vastagra szeretné önteni, akkor 4-8 kg fog kelleni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Török Károly 2016-11-12 08:53
Kedves Miklós
Vettem egy régi Velorex 652 oldalkocsit. Honnan tudom megállapítani, hogy epoxi vagy poliészter gyantából készült az oldalkocsi csónak része? Ez az információ a javításhoz kellene.
Török K.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-11-14 09:39
Nem egy mai darab már az a Velorex, így én azt gondolom, hogy valószínűbb, hogy poliészterből van, mint epoxiból... Nem könnyű megállapítani, hogy milyen anyag, az egyik módszer, hogy égéskor jellemző szaga van, és nagyon füstöl, ennél kíméletesebb lehetőség, ha látszik az egyik oldalán az erősítő anyag struktúrája: ha az "össze-vissza" szálas, vagy 2-5 mm nagyságú "kockás", akkor poliészter. Ha az anyag egyik oldalán sem látszik semmilyen struktúra, akkor lehet, hogy egy harmadik, préselt anyag, és akkor csak egy próbával lehet meggyőződni róla, hogy mivel javítható.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Németh Tibor t 2016-09-08 09:07
Köszönöm válaszát, mindenképpen megpróbálom! Még egy kérdés: mennyi az anyagszükséglet e az 5504-nek m2- ként? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-09-08 20:14
SR 5550 UV-STABIL EPOXI ZÁRÓ RÉTEG (http://mugyantak.hu/webaruhaz/epoxik/sr-5550-uv-stabil-zaro-reteg-detail )
Nna, ebből kell összesen (maximum) kb. 0,2 kg négyzetméterenk ént.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Németh Tibor t 2016-09-06 17:18
Üdvözlöm! Epoxy gyantával és üvegszövettel lamináltam fa csónakot, mindent a leírás szerint. Pár nap múlva egy vizes szivacsot tettem a csónakra, amikor levettem, meglepődve látom, hogy a nedves részen kifehéredett a bevonat. Az lenne a kérdésem, hogy vízre merjem e tenni,vagy igényel e további bevonatot, mint például poliészternél a top coat. Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel Németh Tibor!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-09-07 22:32
Nem mindegy, hogy milyen epoxi gyantával vonta be... Az általunk forgalmazott SR 5550-es rendszer alkalmazása esetén nem fordulhat elő ilyen malőr, ha a leglényegesebb utasításokat ( min. hőmérséklet; keverési arány ) betartja.
Talán megoldást jelent (de nem biztosat...), ha lekeni az egészet az SR-5550/SD-5504 UV-stabil epoxi záróréteggel...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bereczky Zoltán 2016-08-02 14:12
Üdvözletem! Egy nagyon régi 4 m-es szörfünk van, amelyet két darabból készítettek. Az idők során eleresztett a ragasztás, igy körberagasztott ák egy csikkal. Mára a csik is eleresztette magát. Lecsiszoltam az eredeti szövetig minden sérült, pattogzott részt. A ragasztás fele még tart valamennyit. Milyen műveletet javasol, hogy újra úszóképes legyen?
Tisztelettel: Bereczky Zoltán
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-08-03 15:41
Lehet kapni a web áruházunkban üveg szalagokat (pl: mugyantak.hu/webaruhaz/uvegszovetek-szalagok/uvegszalag-50-mm-szeles-detail. Ezt poliészter műgyantával (mugyantak.hu/webaruhaz/poliesztergyantak/crystic-2-446-palv-altalanos-laminalo-gyanta-detail) rá lehet laminálni a szélére, összeragasztva ezzel a két felet. Ez után le kell kenni topcoattal a víz,és az UV sugárzás káros hatásai ellen. Mindez akkor érvényes, ha a deszka poliészterből kjészült. Ha epoxiból, akkor epoxi gyantát kell használni, és topcoat helyett is epoxi gyantával kell lekenni
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Farkas József 2016-07-16 20:26
Üdvözletem! Érdeklődni szeretnék hogy a top coat gel-t lehet-e a felhordás végett (szórópisztoly) hígítani, vagy csak nagyfuratu pisztollyal tudom felvinni? Acetont használhatok-e hígításra, vagy csak a felület tisztítására, illetve arra a célra (tisztítás) a lakkbenzin használható-e?
Köszönettel: Farkas József
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-07-18 09:52
Csak gélszórásra kialakított, nagy (3-4 mm) lyukméretű gélszórópisztol lyal lehet szépen felhordani a direkt szórásra készített poliészter szórógélt, vagy topcoatot. Hígítani nem szabad, mert azzal az összes időjárás álló, UV-álló, vízálló stb. tulajdonságát elrontja. Egyes ipari (nem időjárás álló, nem UV-álló, festés alá ajánlott) gélek esetén a gyártó engedi, hogy max 5% acetonnal hígítsák a gélt, de csak szigorúan a következő körülmények megléte esetén: 3, vagy 4 mm lyukméretű gélszóró pisztoly, stabil 4 bar állandó nyomás, kb. 60 cm szórási távolság, 23-25 fokos környezeti hőmérséklet. Ez esetben az aceton nagy része szóráskor elpárolog mire a sablonra ér, az esetleges maradék pedig a következő pár percben, így nem okoz károsodást a gél-, vagy topcoat rétegben. Eszköz tisztításra használjon inkább acetont.A felület tisztítására lehetőleg ne használjon semmilyen oldószert, a csiszolás, és por eltávolítás (lefújás, törlés) elegendő.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Farkas József 2016-07-18 11:12
Köszönöm válaszát Tisztelettel Farkas József
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# gaben86 2016-07-06 20:17
Üdv.
Egy igen öreg alu csónak vizvonal alatti részét szeretném bevonni, mivel igen eloxidálódott az évek során.
Teljesen laikus ként.Mi lenne a legjobb ehhez?
kb 6m2 felület.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-07-07 08:45
Csak a vízvonal alatti részt nem lehet eredményesen javítani, az egész csónakot kell bevonni kívülről, egészen a peremig ...
A javítás menete pedig pontosan ugyanaz, mint a fa, illetve műanyag csónak javításakor (mugyantak.hu/csonakbevonas-javitas )
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Stefán 2016-07-05 21:43
Kedves Miklós!

Üvegszálas kajak orrészének javításához (az orrész sérült kb. 3-4 cm2 felületen) a repedés az üvegszálat nem érintette csak a felső kb. 3 mm fehér színű műgyanta tört ki)
Milyen technológiát és anyagokat javasolna a javításhoz?
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-07-07 08:40
Ha csak a külső védőréteg (gélcoat) sérült meg, törött ki, egy pár cm-es helyen, akkor bármilyen, a víznek ellenálló anyaggal javítható (pl. megmaradt gélcoat, vagy topcoat, de akár fürdőszobai tömítő szilikon, vagy Fix All, vagy hasonló anyagok... ) A hibás részt jól ki kell tisztítani, majd bekenni/kitölte ni a területet, és amikor megkeményedett - másnap - síkba csiszolni, esetleg polírozni, festeni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Irházi Róbert 2016-05-02 19:41
Kedves Miklós
Közben körül néztem a vebáruházban, és a következő termékeket választottam ki. Véleményét várom a döntésemmel kapcsolatban.
-Crystic 2-446 PALV 5 kg-os
-Technocote 3kg natúr ecsetelhető poliészter top-coat
-Üvegpaplan 225 gr/m2 10 folyóméter
Tisztelettel Irházi Róbert
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-05-03 11:56
Látom, hogy mire válaszolni tudtam, már (jól) döntött... Azért ide is leírom a választ, hátha másnak is segít:
1/. Mivel jelentős ár különbség van a két féle anyag között (az epoxi ára 2x, 3x-osa a poliészterének) ezért epoxit leginkább csak azokon a területeken használnak, ahol pl. nagy szerepe van a könnyebb súlynak, (mint a versenysportok, hi-tech, stb.) vagyis pl. horgász csónakot ritkán készítenek epoxiból, arra inkább a poliésztert használják (vastagabb, strapa-bíróbb, nehezebb).
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Irhazi Robert 2016-05-02 06:18
Kedves Miklos
En egy üvegszälas csonakot szeretnek ujra laminalni. Sajnos, fogalmam sincs, hogy polieszter, vagy epoxigyantaval keszült.
Ön mit javasolna, mivel csinaljam? Valaszat elöre is köszönöm! Tisztelettel. Irhazi Robert
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-05-03 11:53
2/. Másik lehetőség, hogy meg kell nézni a laminát belső, nem gélezett, nem sima oldalát. Ott általában látszik az erősítő anyag struktúrája. Mivel, a poliészterekhez gyártott - vastagabb elemi szálú - üveg erősítő anyagokat (üvegpaplan, roving szövet) felület kezelik a gyantához való jobb tapadás érdekében, ezért a struktúrából lehet következtetni a használt műgyantára.
Ha „össze-vissza” szálas (üvegpaplan) a felület, vagy nagy (2-5 mm) kockás szövésmódú (roving-szövet) , akkor valószínűleg poliészter gyantából készült.
Ha apró, 1 mm, vagy annál kisebb kockás a felület struktúrája (pl. üveg szövetek), akkor elképzelhető (de azért nem biztos!), hogy epoxiból készült.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár József 2016-04-22 11:24
Kedves Miklos
Van eggy poliészter csonakom dupla alju szeretném az alját egyenesre csinálni mert most ék alakú kicsit libeg én rétegelt lemezre gondoltam és utánna 300g/m es üvegpaplan 2 sorral és hozzá mügyanta önszerint jo lehet e igy elölre is köszönöm!!!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-04-22 14:17
Nem pontosan értem... a csónaknak a vízben lévő , alsó felét szeretné kiegyenesíteni, vagy azt a belső részét, amin áll? Az utóbbi esetben jó lehet az elképzelés, de itt is be kell kenni a végén az üvegszálas rétegeket topcoattal, mert az teszi víz, és UV állóvá.
Ha a külső, víz felőli alsó részt szeretné így megoldani, az valószínűleg még nagyon sok, és gondos munkával sem lesz jó.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár József 2016-04-22 22:23
Köszönöm igen a külsö,vízfelöli részét szeretném egyenesre csinálni esetleg tudna e valamien megoldást nekem erre a problémára!!
Köszönöm!!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-04-25 12:37
Sajnos, nem tudok az Ön elképzelésénél jobb megoldást javasolni, sajnálom.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Farkas Zoltán 2016-04-13 11:30
Tiszteletem!
Egy 25-30 éves 3 személyes túrakenut szeretnék felujítani (lefesteni).Ehe z néztem a Crystic 65 PA poliészter gélt fehér és natur kivitelben.A naturhoz szeretnék szinezőt de azt nem találtam az oldalon csak mintákat.Érdekl ődnék hogy milyen szinezőt kell beszereznem és,hogy jól gondoltam-e,hog y ezzel le tudom kenni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-04-14 09:10
A javításhoz a TECHNOCOAT ECSETELHETŐ POLIÉSZTER TOP-COAT-ot javaslom a 65 PA helyett. Ezt lehet natúr, és fehér színben is kérni. A natúrhoz a kiválasztott színű színező paszta RAL számát a megrendelés végén a "megjegyzés" rovatba kell beírni (pl: kérek a natúr topcoathoz Ral3020-as piros színezőt hozzáönteni) Lehet a színezőt külön edénybe is kérni.
Annyit jegyeznék meg, hogy ez nem festék!. Ez egy 0,3-0,6 mm körüli vastagságú réteget alkot, és csak úgy érdemes felkenni a felületre, ha előtte a régi gélcoatot teljesen lecsiszolják, egészen az üvegszál erősített rétegig. Ha ugyanis a régire kenik, attól könnyen elválik, vagy túl vastag lesz együtt a két réteg, és ezért könnyebben megrepedezik.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Simon Zoltán 2016-04-05 20:11
Üdvözlöm! Egy olyan kérdésem lenne, hogy műgyantával bevont csónakomat javítanám. A kiköpött részeknél mekkora területet lenne érdemes lecsiszolni? Illetve a műgyantás javítás után mennyit kell rá várni a top-coat rétegre? Csak azért, mert sokat kellene kocsikáznon a javításához. Egy napon megoldható. Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-04-06 14:05
A hiba körül kb 5-10 cm-es részt kell lecsiszolni, és azt a részt lehet üvegpaplannal lmegerősíteni, javítani. A topcoat már 1-2 óra múlva felhordható , amikor az erősített réteg már nem mozdítható el az ecseteléssel.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Lezly Horváth 2016-03-27 11:45
Üdvözlöm ! Vettem egy csónakot amin egy vékony réteg bitumenes anyag van . Kérdésem az lenne, hogy erre rá tudok e menni műgyantával , ha esetleg előtte jól felcsiszolom ? A választ előre is köszönöm :)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-03-31 14:22
A bitumenes anyagot teljesen el kell távolítani a fáról, mert arra nem köt a műgyanta. Ha azt lekaparta róla, utána még jól fel kell csiszolni, érdesíteni a felületet a laminálás előtt.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Magyar Erzsébet 2016-02-14 19:13
Tisztet Uram !
Epoxi gyantával szeretném az új fa csónakomat bevonni, gyanta felújításból megmaradt .
Szeretném megkérdezni ,hogy milyen üveg szövetet rendeljek hozzá g/ nm tekintetében .
Minél erősebbre szeretnék bevonatot csinálni ,egy vagy esetleg két réteg üveg szövetet ajánlana.
A fa erezet láthatósága nem szempont .
Tisztelettel : Szabó Róbert
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-02-15 14:19
Attól függ, milyen igénybevételnek lesz kitéve a csónak... A legerősebb üvegszövetünk a 280 g/nm-es, így ezt, vagy az általában ajánlott 163 g/nm-est javaslom. Mindkettő 1 m széles, és akár több rétegben is alkalmazhatóak. 2 réteg alkalmazása esetén egy munkafolyamatba n kell a 2 réteget átitatni gyantával, nem pedig megvárni, amíg az első réteg megköt, és utána rátenni a másik réteget.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Ifj Kiss László 2016-02-04 12:18
Jó napot
Van egy Tiszai csónakom külseje laminálva van belseje lazúrozva. A külsejét szeretném még egy réteg Technocoat topcoat felújítani és belsejét érdemes lenne Technocoat topcoat le keni hogy tartósabb legyen ?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-02-08 10:10
A belsejét ne kenje le topcoattal, viszont évente egyszer lenolaj kencével érdemes, akkor nem szívja be a vizet, és tud szellőzni is.
A külsejéről csiszolja le a kopott, repedezett gélcoatot/topco atot/festéket durva csiszolóval egészen az üveg erősített rétegig, és ez után kenje le topcoattal.. Ha a régi, kicsit megcsiszolt topcoatra keni, akkor sok helyen túl vastag, törékeny lesz, sok helyen elválik a régi rétegtől, és folyamatosan javítgathatja a "felújított" csónakját...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár József 2016-01-03 22:52
Jo napot van eggy csonakom és szeretném top coat al ujra kenni kivülröl csak itt nem találom mien néven és hol találom meg köszönöm!!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2016-01-05 10:56
Itt találhatja meg: mugyantak.hu/webaruhaz/poliesztergelek
az utolsó kettő közül válasszon (natur, vagy fehér...)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Simon Zoltán 2015-11-29 20:37
Tisztelt Miklós!
Már túl vagyok az első csónakom laminálásán, de szeretnék egy új csónakot építeni. A terv az, hogy osb lap lenne az alap. A kérdésem az lenne, hogy hány réteget ajánlana, hogy teljesen vízhatlan legyen és a műgyanta tartást is adjon a szerkezetnek. Érdemes-e a paplant roving szövettel ötvözni? A bordázat sűrű lenne és a legvastagabb osb-ből készülne, amitől elvileg azt várom, hogy nem mozogna jobban, mint a klasszikus deszkás kivitel. Válaszát előre is köszönöm! Üdv. Simon Zoltán
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-11-30 12:49
A csónakja a vastag osb laptól csak nehezebb lesz. Kívülről 2 réteg 300 g/nm-es üvegpaplan, és közé egy 300, vagy 500 g/nm-es rovingszövet, záró rétegnek pedig egy jó minőségű topcoat már bőven elegendő a kellő szilárdság, és vízállóság eléréséhez, a legvékonyabb osb alkalmazása esetén is. Inkább a megfelelő alak, forma, és a megfelelő helyre, irányba tervezett merevítő bordák biztosítják a csónak kellő merevségét. Persze, csak ha poliésztergyant áról beszélünk...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Friss Róbert 2015-10-12 18:51
Kedves Miklós!
Fel szeretnék újítani egy régi fa vitorlást. Jelenleg poliészter gyantával be van vonva, de több helyen meg van sérülve a hajótest, horpadások repedések stb. Több helyen szükség volna magát a fa palánkozást javítani, illetve a bordákat cserélni. Ezt csak úgy tudom megtenni, ha kívülről hozzá férek. A svert szekrényt is szeretném felújítani de ezt is csak alulról tudom megtenni. Számításaim szerint a 10 % -át a poliészter burkolatnak vissza kéne bontanom a fáig, tehát nem magát a burkolatot kell javítani, hanem az alatta levő fát. Ilyen mértékű javítás esetén, le kell szedni az egészet, vagy lehet foltokban, csíkokban is javítani?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-10-13 12:53
Kedves Róbert!
Szerintem az a jobb megoldás, ha leszedi róla az egészet... Több munkának tűnik, de valószínűleg egyszerűbb, mint egyes területekről leszedni, a többi rész megsértése, elválása nélkül. Ráadásul sokkal nehezebb a hiányzó poliészter részek esztétikus pótlása, javítása.
Könnyebb dolga lesz az ismételt bevonáskor is, illetve választhat a poliészteres és az epoxis bevonás között. Ha úgy látja, hogy a javítás, csiszolás után szép a fa, akkor érdemes megfontolni az epoxis megoldást. Esetleg ki lehet próbálni a svert szekrény felújításakor a lehetőségeket.. .
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szabó Róbert 2015-10-07 19:31
Tisztelt uram !
Szeretném megkérdezni ,hogy a garázsom padlójának műgyantázásából megmaradt műgyantát használhatom -e csónakom laminálásához ?
A gyanta tipusával nem vagyok tisztába , ha lehetséges a laminálás üvegpaplant vagy szövetet használjak ?
Szükséges -e topcoat réteg ?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-10-08 15:55
Kedves Róbert!
Ha nem töltött a gyanta, akkor használható, ha viszont töltött, akkor nem javaslom, mert a benne lévő töltőanyag miatt gyengén tapad lamináláskor az üveg elemi szálaihoz, gyengébb lesz, és a víz is hamarabb kikezdi.
Poliészter gyanta esetén lehet üvegpaplant, vagy roving szövetet használni, epoxi gyanta esetén üvegszövetet kell, mert az üvegpaplanhoz nem jól tapad
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Horváth Tamás 2015-10-04 10:51
Üdvözlöm! Kaptam egy 5 m kalóz vitorlást ahogy nézegettem polieszter gyantával van bevonva a fa test,de az alján észleltem h megnyomogatva el van válva a fától,de repedést nem látok rajta.Mit javasolna megoldás képp még egy réteg üvegszál réteget vagy lekell csiszolni teljesen? Belül a fa ráteget lecsiszolnám teljesen és bevonnám valami víz záró réteggel.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-10-06 09:01
Kedves Tamás!
Gyakran előfordul, hogy a poliészteres bevonat néhol elválik a fától, ám ez nem okoz gondot. Ha kézzel könnyen be lehet nyomni, az már azt jelzi, hogy vagy eleve vékony, gyenge volt, vagy nem volt szakszerű a kivitelezés, és ezért idő előtt tönkrement, meggyengült. Ez esetben egy durva csiszolás után egy-két réteg üvegpaplannal meg lehet erősíteni, majd topcoattal lekenni. Nem lesz szép... ezért csak akkor javítsa így, ha feltétlenül szükséges. Az utolsó mondatát nem értem. Belül mit, és miért akar lecsiszolni, és lekenni, vagy laminálni?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kiss Balázs László 2015-06-28 15:51
Tisztelt Uram! Ajándékba kaptam egy balatoni, műanyag csónakot, ami kis mértékben megsérült egy viharban. Szeretném javítani-javítt atni. Miről tudom megállapítani, hogy poliészter vagy epoxi a csónak anyaga? Köszönettel: Kiss Balázs
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Rajmon László 2015-05-08 08:53
Üdvözlöm!

Van egy 4mes kívül poliészterezett facsónakom, aminek a belső felületéről a faanyagot el kellett távolítani néhány helyen. A legkisebb folt így kb 5x5cm a legnagyobb pedig 15x10 cm lett. Azt szeretnem önöktől megtudni, hogy mit javasolnak ezen felületek visszaépítésére . (A felületek mélysége mintegy 7-8mm lehet)

Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel: Rajmon László
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-05-08 09:32
Kedves László!
Ha a faanyagot távolították el, akkor a azt faanyaggal lenne jó visszaépíteni.. . Ha ezt valamiért nem szeretné, akkor teljesen mindegy... lehet üvegszálas poliészterrel, vagy akár gipszel is, a külső poliészter réteg valószínűleg önmagában is elég erős, tehát csak a látvány, a kinézet miatt kell javítani.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Farkas lajos 2015-04-29 14:25
Tisztelt Miklós!

Van egy 45 éves, mahagóni motorcsónakom, aminek az alját úgy szertném megerősíteni, hogy az eredeti fa felület látszódjon, mintha csak lakkotott lenne. Az epoxi-üvegszöve t bevonat alkalmas erre?
Válaszát előre is köszönöm!

Farkas Lajos
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-04-29 15:48
Kedves Lajos!
Gyönyörű szépen meg lehet csinálni, mint ahogy a fenti cikk második felében a képeken is látszik. A folyamat 3 pontban le van írva, csak annyit tennék hozzá, hogy a meglévő festék-, lakkréteget le kell csiszolni a fa felületéről, és nem a legfinomabb csiszolóval... Így elősegíti, hogy a felhígított epoxi gyanta (alapozó) mélyen beszívódjon a fa felületébe, és egy nagyon erős, időálló kötést hozzon létre a fa, és a rákerülő üvegerősített réteg között.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Farkas Lajos 2015-05-05 10:19
Köszönöm a választ, megcsinálom!

Farkas Lajos
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kiss Viktor 2015-04-20 20:02
Tisztelt Miklós!
Szeretném ha kioktatna hogy mi a különbség a rovingszövet és a üvegszövet között .
Rétegelt lemezből szeretnék csónakot készíteni és mindenképp epoxival szeretném a külsejét laminálni de nem tudom hogy melyiket válasszam arra is gondoltam hogy üveg paplannal kombinálnám de szintén nem tudom mi a jó sorrend , először paplan és utána szövet vagy fordítva ?
Válaszát előre is köszönöm .
Kiss Viktor
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-04-21 14:15
Az üvegpaplan és a rovingszövet a poliészter gyantákhoz van gyárilag felület-kezelve , ezért az epoxik nem tapadnak hozzájuk olyan jól mint a NEM felület-kezelt ÜVEGSZÖVETEK. Ezért próbáltam meg a cikk elején egyértelműen leírni, hogy melyik gyantához melyik erősítő anyagot javasoljuk használni.
Epoxi gyantához tehát 160 gr/nm, és 280 gr/nm közötti üvegszövetet használjon.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Manyaszek Péter 2015-04-13 13:55
Tiszteletem!

Olyan kérdésem lenne, hogy 4,5*1,2 méteres alumínium csónakot szeretnék bevonni kívülről(kb. 10 m2). A PALATAL U-570 TV gyantát néztem, nem tudom,jó választás-e?
Másik kérdésem,amenny iben ez jó,hogy mennyi az anyagszükséglet a művelethez, és hogy algagátló festékkel átfesthető-e?

Köszönettel: Manyaszek Péter
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-04-14 08:57
Kedves Péter! Miért pont ezt a gyantát választotta? A fenti cikkben sem szerepel javasoltként ez a típus...
Ezt írjuk: "Javasolt anyagaink lamináláshoz: Crystic 2-446 PALV poliészter gyanta, 300 g/nm-es üvegpaplan, védő/zárórétegn ek pedig Technocote topcoat natúr, vagy fehér színben. (a natúrhoz színező paszta választható különböző RAL színekben)" De, ha Önnek szimpatikusabb az a gyanta, készítheti azzal is, az is megfelel.
A szükséges anyagmennyisége k kiszámításához ez a cikkünk nyújt segítséget: Anyagszükséglet kiszámítása mugyantak.hu/felhasznalasi-segedletek/anyagszuekseglet-kiszamitasa.html
Algagátló festékkel is átfesthető, ha szükségesnek látja.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# dobos antal 2015-03-30 22:04
Tiszteletel.A ladikom uj padlot kapott,a belsejet le szeretnem szigetelni,leno lajra gondoltam ha ez jo.Elöre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-03-31 14:06
Kedves Antal! Ha az új padló fából készült, akkor tökéletesen megfelel a lenolaj
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# dobos antal 2015-03-30 21:57
Tisztelt szakertö.az ócska ladikomnakkicse réltük az aljat,ul pahlót kapott.A külsejet valahogy megoldom de a belsejet mivel kenjem le en lenolajra gondoltam.Elöre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Mikó Sándor 2015-01-19 15:19
Tisztelt Bodnár Miklós! OSB-ből készítettem csónakot és laminálni szeretném.Kérdé sem az lenne, hogy az epoxigyanta mennyivel tartósabb a poliészternél? Árban több, de megéri-e azzal laminálni és melyik epoxi rendszert ajánlaná? Továbbá az a rendszer hogyan épül fel, mennyi lamináló gyanta kell 1 m2-re, üvegszövet hány rétegben, stb.? Kerestem az SR5550-es rendszert de azt a választ kaptam, hogy nem található. Köszönöm megtisztelő válaszát! Mikó Sándor
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-01-26 14:57
Az epoxi gyanta sem tartósabb a poliészternél, akkor érdemes azt választani, ha - és itt idéznék a fenti cikkből: "szeretné megőrizni hajója szép, lakkozott fa hatását, de nem akarja évente átlakkozni az egész felületét. Ez a módszer lényegesen erősebb, időt állóbb, mint a lakkozás. Epoxi gyanta és üvegszövet alkalmazásakor az ideális arány 1:1,tehát az erősítő anyag súlyával megegyező gyantamennyiség általában elég a lamináláshoz." A poliészteres módszerrel vastagabb erősebb, időtállóbb lesz a csónak. A szükséges tudnivalók a fenti cikkben, illetve az "Anyagszükségle t kiszámítása" című cikkünkben találhatóak.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Simon Zoltán 2015-01-07 23:46
Tisztelt Miklós!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy egy régu csónakot szeretnék laminálni. Ahogyan olvastam teljesen száraznak kell lennie a fának. Sikerült is kiszárítani viszont hrlyenként 5mmm es rések keletkeztek. Olvastam, hogy ezeket nem feltétlen szükséges tömíteni, viszont én tartok tőle, hogy ha a fa vizet lap (pl. Esővíz) megdagad és ez esetlegeaen károsan hathat a laminalásra. Szóval erről mi a véleménye? Illetve a súly miatt esetleg 1 réteg üvegpaplanos erősítésű poloészetergyan ta + topcoat réteg elég a lamináláshoz? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2015-01-09 10:20
A nedvesség akadályozza a műgyanták kikeményedését, ezért lehet csak száraz felületet bevonni. Ha így vonja be, akkor a - helyenként 5 mm-es - rések biztosítják, hogy a fa tudjon tágulni, majd ismét összehúzódni. Azért, hogy a fa minék kevesebb vizet szívjon fel, azt javasolják, hogy a műgyantával nem bevont felét évente 1-szer lenolaj kencével érdemes átkenni.
Szerintem legtöbbször nem elég 1 réteg, az ideális, időtálló vastagsághoz 2 réteg 300 g/nm-es üvegerősítés szükséges, + topcoat.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Kedvek Rudolf 2014-11-12 21:12
Kérem ha tudnak segítsenek. Olyan cimeket találnom Balatonfúzfő kőrnyékén akik hajőfestéssel foglalkoznak,va n egy Sportina 595 tipusu hajóm s ura szertném festetni TL 30 6875815
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Koprivanacz Csaba 2014-10-08 19:26
Tisztelt Szakértő!
Egy új, most elkészült fa ladikot szeretnék laminálni. Hajópadlóból készült, ezért a hátlapjában vannak hosszanti 2mm széles és 2mm mély bemarások. Ezeket szeretném a laminálás előtt tömíteni. Kérdés mivel tegyem? Melyik az az anyag ami tapad a fához, rugalmas és tapad hozzá a gyanta!? Válaszát előre is köszönöm!
U.i.: Meglehet én nem veszem észre de nem találom a kalkulátort a honlapon. Megkérem küldje el az elérési linket! Köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-10-09 15:12
Poliészter gyantás lamináláskor a bemarásokba belefolyik a gyanta, de ha mégsem,(mert pl. függőleges felületen van) akkor sem okoz problémát. Ha mégis feltétlenül ki akarja tömíteni, szinte bármit használhat (kittek, ragasztók, stb.) a célra, ami hozzá ragad, benne marad a fában. Epoxi gyantás lamináláskor is ugyanezt javaslom, de ez esetben használhat besűrített (pl. fa csiszolásakor keletkezett porral) epoxi gyantát is, így talán nem fog nagyon elütni a fa eredeti színétől...
A kalkulátor sajnos valamiért nem működik, próbálom javítani, vagy lecserélni...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Koprivanacz Csaba 2014-12-26 11:04
Kedves Miklós!
Mivel elég vékony faanyagból készült a csónak, ezért festett lindab lemezzel fedtem be! Ragasztottam, szegeltem! Az alj és az oldal találkozásánal (fenékél) szeretném laminálni. Ön szerint megtapad a festett horganyzott lemezen a gyanta? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Ágnes 2014-09-29 14:44
Furcsa kérdésem lenne
Egy tetőtéri fürdőt készítünk. Az egyik gerenda közel van a kádhoz...Alkalm as ez a technológia, anyag a gerenda, szarufa vízszigetelésér e, védelmére. Esetleg van más javaslata? Köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-09-30 14:28
Kedves Ágnes! Az epoxi gyantás változat (fenti cikk)alkalmas lehet, úgy, ahogyan az a cikkben le van írva. Én azonban előbb megkérdeznék egy fához értő szakembert, hogy ő mit javasolna, hátha van más, egyszerűbb megoldás
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Hoffer Balázs 2014-09-11 16:31
Tisztelt Forgalmazó!

Van egy régi Balatoni dióhéj csónakom azt szeretném bevonni egy réteggel kívül belül mert azt állapota elég rossz. Abban szeretném kérni segítségét milyen anyagokat javasolna hozzá! Nem tudom eldönteni, hogy epoxi vagy poliészterből van. Vagy teljesen mindegy h mivel kenem le?
Válaszát előre is köszönöm!
Hoffer Balázs
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-09-13 09:38
Valószínüleg poliészter,tehá t azzal javítsa. A belsö oldalt jól megcsiszolni(20 -40-es papír!), majd ide mehet 1-2 réteg 300 g-os üvegpaplan, majd amikor megkötött, (2-4 óra múlva) topcoattal lezárni. A külsö feléröl lecsiszolni a gélt üvegig, és lekenni a kivánt szinü topcoattal. Ezt még - ha akarja - lehet csiszolni, polírozni. Kész a szépen felújított csónakja.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# magnapress 2014-09-06 23:16
Howdy very ϲool website!! Ԍuy .. Excellent .. Amazing ..
I'll bookmark your web site and take the feeds alsօ?
I'm glad to search out so many helpful information here within the рost, we'd like wߋrk out extra techniques in this regard, thanks for sharing.
. . . . .
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Csereklye Lajos 2014-06-01 16:23
Használtan vettem egy valószínűen poliészter kenut és egy műanyag csónakot.A meglévő javítások már üveggyapottal készültek!A kenu 3 személyes, a csónak 3.65 hosszú, horgászcsónak.K isebb javításhoz lenne szükségem a megfelelő anyagokra kb.0,5 nm-re és szeretném kivülről átszinezni a kenut (alul fehér, felül kékre) míg a csónakot sötét zöldre)
Kérem adja meg a szükséges anyagokat, a mennyiségét és összeállítását úgy,hogy csak meg kelljen rendelnem!
Hálás köszönettel.Cse reklye Lajos
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-06-17 10:01
Kedves Lajos!
De szép is lenne, ha ez ilyen egyszerű lenne.... Az átszínezéshez az előző kérdezőnek adott válaszom érvényes az Ön esetében is.
A kisebb javításokhoz legtöbbször szükséges anyagok: műgyanta http://mugyantak.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=ilvm_fly_easy_shopping_black.tpl&product_id=1972&category_id=471&option=com_virtuemart&Itemid=161, üvegpaplan mugyantak.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=ilvm_fly_easy_shopping_black.tpl&product_id=2702&category_id=441&option=com_virtuemart&Itemid=161, és topcoat: mugyantak.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=ilvm_fly_easy_shopping_black.tpl&product_id=6562&category_id=111&option=com_virtuemart&Itemid=161
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Tigyi Szabolcs 2014-05-09 00:13
Jó napot!

Szeretnék egy régi kicsit megrepedezett múgyanta csónakot ujrafesteni. A kérdésem hogy az önök által is forgalamzott top-coat gyantával befesthetem, és megfelelő szinűre festhetem? És ez akkor ellenálló lesz az UV -nak viznek és minden egyéb külső körülménynek? Korábban egy másik csónakot a Dunaplast hajófestékeivel festettem, ez a gynata hasonló minőségű külső réteget biztosít?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-06-17 09:22
Kedves Szabolcs!
Elnézést a késői válaszért...
A topcoat nem festék, az egy besűrített jó minőségű műgyanta, hasonló, mint amiből a hajó készült. Mivel sűrű, ezért csak vastagon (0,3-0,8 mm) lehet kenni, így a víz- és UV-állóságon kívül, remek fizikai védelmet is nyújt a külső karcolások, sérülések ellen. Jól színezhető, oldalunkon több féle RAL színben lehet színező pasztát választani hozzá.mugyantak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=21&Itemid=301
A jelenlegi repedezett réteget, a festéket, stb. durva csiszolóval teljesen le kell csiszolni addig, amíg az erősített réteg elő nem bukkan, és csak erre lehet az új topcoat-ot felkenni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Javítás kérdés 2014-05-08 23:47
Tiszteletem! Adott egy műanyag csónak, feltételezhetőe n poliészter, mert a belsején látszik a szövetszerkezet , 4-5 milis kusza szálak. Itt jön az első kérdés: mivel érhetnék el a csónak külsejéhez hasonlóan sima felületet, hogy ne az üvegszövet látszódjon belül? Második kérdés. A csónak feneke ugyan kétrétegű, lépésálló hungarocell maggal, ám az oldalpalánkok gyengécskének tűnnek nekem, tekintve, hogy mag nélküliek. Utolagos megerősítésre van-e lehetőség, és ha igen, miként? Ez a vékony palánk 2 helyen meg is repedt már, egyik helyen kettő még a másik 10 cm hosszan. Ezek javítására elegendő-e a gyanta+szövet kombó vagy van valami más megoldás is. Idegesítő kérdéseimre előre is köszönöm a választ, akár termékmegjelölé ssel is, hogy azonnal vásárolni is tudjak, ha a helyzet úgy hozza. Köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-06-17 09:07
Elnézést a késői válaszért...
A belsején a szövet/paplan mintázatát topcoat rákenésével lehet eltüntetni, a simaságot pedig csiszolás-polír ozás segítségével.
Ha gyenge, vagy sérült a szerkezet, azt sajnos korrekten csak úgy lehet javítani, hogy szét kell szedni a két részt, és az üvegszálas oldalára - megcsiszolás után - lehet további üvegpaplan/rovi ngszövet rétege(ke)t, vagy/és merevítő bordákat rá laminálni.mugyantak.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=ilvm_fly_easy_shopping_black.tpl&product_id=1972&category_id=471&option=com_virtuemart&Itemid=161, mugyantak.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=ilvm_fly_easy_shopping_black.tpl&product_id=2702&category_id=441&option=com_virtuemart&Itemid=161
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Dani2222 2014-05-03 15:53
Teljesen tönkrementem,ho gy na itt van a több heti munkám eredménye,semmi t sem ér az egész,mert oldja a víz pff. Most olvasgattam,hog y ez valószinű egy parafinmentes anyag volt,amit óvni kell a nedvességtől,de erről nekem nem szóltak,hogy ezt fedni kell topcoat-tal.Eze ket most olvastam,javíts anak ki ha tévedek. Szóval elnézést a hosszú monológért,de le kellett írnom,mert nagyon bánt és zavar,mert én megtettem mindent,nagyon sok munkám van benne. Kérdés az lenne,hogy mit tegyek ezzel most ...így....kapot t egy csomó nem nedvességet hanem konkrétan vizet,tönkremen t ez a gelcoat réteg akkor rajta,vagy pedig menthető még a dolog valami módon? Kérem segítsenek.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-06-17 08:48
Kedves Dani!
Elnézést a késői válaszért...
Ha még nem oldódott meg a problémája, akkor csak azt tudja tenni, hogy lecsiszolja a rákent részt, és ugyanúgy bekeni mint első alkalommal, de most topcoat-tal. Ha van még az eredeti gélből, azt is felhasználhatja , ha tesz hozzá 3-5%-ban paraffin oldatot.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Dani2222 2014-05-03 15:53
Üdv!
Nagyon nagy gondban érzem magam....ez részben az én hiszékenységemn ek és nem utánajárásomnak köszönhető. Tehát: van egy üvegszálas csónakom,alul a gerincnél meg volt kopva a festék. Bementem egy hajósboltba,és kértem az eladót hogy segítsen,mert szeretnék egy vastag,karcálló ,vízzáró rétegű bevonatot a hajó aljára. Rögtön küldött is egy "hozzáértőt" aki a gelcoatot javasolta,meg is vettem,mind 2 komponensével együtt. Érdesítettem,zs írtalanítottam a felületet,rá is kentem,hibátlan ul áll rajta,kemény,ka rcálló felületet kaptam amit szerettem volna..egy darabig. Picit ragadt még,de mondom majd kiköt. Egyszer csak úgy éreztem nem ragad már,mehet a vízre. Így is lett,kipróbáltu k,nagyon jó, nem kopik,karcálló stb...nagyon nehéz volt utána letakarítani ez gyanús volt-mert nem vízen tárolom,futóval vonszolom mindenhová-. Aztán tegnap elmentünk horgászni,ma hazajöttünk,egy napot volt vízben,kisójázá snál látom,hogy a kezem fehér ott ahol megfogom a csónak alját.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# try this out 2014-05-01 18:11
Fabulous, what a webpage it is! This weblog presents valuable
information to us, keep it up.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Dudas Istvan 2014-04-07 14:41
Tisztelt Miklos!
Azt szeretnem kerdezni hogy uj fa csonak laminalasa kozben a deszkak illesztese kozott levo reseket (kb.5-6 mm.)toltsem-e be mugyantaval.Nem fogja-e akadalyozni a deszkak elmozdulasat dagadas kozben.
Vagy tomitsem a reseket elotte...de mivel?
Koszonom Tisztelettel,Is tvan
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-03-28 11:48
Válasz nagysamnak
Jól bevált technológia, és anyagok állnak rendelkezésünkr e. Nagyon szépen meg lehet csinálni pl. EC152 epoxi gyantával és 165gr-os, vagy 280 gr-os üvegszövettel. Ezek az üvegszövetek szinte teljesen eltünnek a gyantában, gyönyörűen látható marad a fa struktúrája, mintha lakkozva lenne, de annál sokkal erősebb, időt állóbb.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# nagysam 2014-03-29 10:07
Egy csónaképítő szaki azt tanácsolta, hogy régi hajónál kerüljem a műgyantát, mert ezek lenolajkencével voltak átitatva, és kétes a gyanta tapadása. Ez hihető?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-03-31 14:19
Bizony, ebben igaza van. Azonban ha a fa külső felülete meg van csiszolva durva csiszolópapírra l, és az impregnáló/alap ozóval (hígitott epoxi gyanta) kezdik, a leírásnak megfelelően, akkor az képes elég mélyen beszívódni, be-gyökerezni a fába. Ez pedig már biztosítja a megfelelő tapadást.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-03-28 11:38
Válasz Imre Gercsónak
Ismét át kellene olvasni a fenti cikkünket... A rétegelt lemezt is le lehet kenni egy viaszos formaleválasztó pasztával, és akkor nem szükséges rá más bevonat, ha a felület minősége megfelelő. Ezután lehet elkezdeni a gélazést, majd ha az megkötött (kb.2-3 óra múlva)kell a laminálást elkezdeni. Amikor ez is kész, akkor lehet lekenni topcoattal (záróréteg)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-03-28 11:09
Válasz Attila 1980-nak
Sajnos rossz hírem van: le kell szedni a kátrányt, a tiszta fémfelületre lehet csak műgyanta erősítést felvinni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# nagysam 2014-03-26 19:06
Kielboat-jaimat újítom fel, és elgondolkodtam rajta, hogy műgyantával érdemes lenne-e? A fa minden szépségét láttatni szeretném, de használva is lesznek. 111
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# imre gercso 2014-03-22 11:32
Helló! Nagyon örültem mikor megtaláltam ezt az oldalt nagyon nagyon hasznosnak látom és lenne is pár

kérdésem :-) Az első kérdésem az lenne hogy miután a szerszám elkészült amit én rétegelt lemezbő

szeretnék készíteni pontossan milyen bevonatot kell készítenem rá hogy megfelelően le is lehessen szedni

mikor kész és miből? Erre egy epoxi bevonat elegendő polirozva majd levaxolva vagy szövet erősítés is

kellene az epoxiba tennem? Még egy fontos kérdés ha a szerszám elővan készítve tup-coat vagy hajó géllel

kezgyem vagy az ugyan az és ha gélcoat megszárat csiszolás portalanitás után kell e még egy közbe eső

alapózó réteg a laminálás megkezdése előtt vagy errre mehet az epoxi és a szövet. A választ előre is

köszönöm és még lessz egy pár kérdésem mielőtt belecsapnék a lecsóba. Szép napot kívánok! :-)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Attila1980 2014-03-03 21:33
Üdvözlöm! A korábbi levelem azt hiszem,h nem ment el.
Érdeklődni szeretnék,h műgyantát festett vagy kátrányozott csónakaljra fel lehet-e vinni? Mert a kátrány melegítéssel sem akar lejönni, ráadásul az alumínium a melegítésre deformálódik.
Mit tehetek?
köszönöm szépen
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Attila1980 2014-03-02 17:42
Üdvözlöm!
Hadd tegyek fel még kérdést!
Megkezdődött az alumínium csónak tisztítása és egy első "rossz" réteget le is tudtunk szedni. Azt szeretném kérdezni,hogy a csónak alján lévő kátrány rétegre - ami nem igazán akar lejönni az alumíniumról, még melegítéssel sem,mert elkenődik-, gondot jelentene-e a későbbi műgyantázása során, esetleg fémtisztára érdemes-e leszednünk azt? Szóval a kátrányra felvihetjük e a műgyantát vagy jobb,ha nem?
Minden mozdítható, eltávolítható korábbi festéket leszedünk előtte.
Köszönöm szépen előre is válaszát!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2014-02-21 10:53
Nagyon szépen köszönöm, így fogunk tenni!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2014-02-20 03:24
Üdvözlöm!
Kérdéssel fordulok Önhöz!
Adott egy alumínium csónak és ezt szeretnénk műgyantával bevonni. Több kérdés is felvetődik. Kívül vagy belül érdemes rávinni az alumíniumra? van már belül pár folt, belülre terveztük egyelőre. Kívül talán valami alapozót vagy kátrányfélesége t tennénk,ha egyáltalán még lehet ilyet, ezt sem tudom. Bármilyen műgyanta felvihető az alumíniumra, mert egy hozzáértő azt mondta,h a hőtágulási különbségek miatt, ledobhatja az alumínium magáról a műgyantát? nagoyn szépen köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2014-02-21 08:45
Általában kívülről szokták megerősíteni a csónakokat, mert akkor védi a sérült, meggyengült, elöregedett testet a külső sérülésektől, és még jobban is nézhet ki...
Igen, más a hőtágulása az alumíniumnak és a műgyantáknak, ezért tényleg elválhatnak - helyenként - idővel egymástól. Ha kellően erős, szilárd a külső borítás, akkor ez általában nem okoz semmilyen problémát.
Azért, hogy a tapadás minél jobb legyen, figyelmébe ajánlom a fenti cikkben leírtakat:
"Fém csónak bevonása esetén körültekintőbbe n kell eljárni az előmunkálatokná l. Alumínium, vagy Al tartozékokkal rendelkező csónak esetén a csiszolást követő két órán belül be kell fejezni a bevonó réteg kialakítását, mielőtt az oxidréteg újból kialakulna. (Az oxidréteget vagy csiszolással, vagy lúgos (NaOH) kezeléssel távolíthatjuk el.)"
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Takács Péter 2014-02-18 10:36
Na kérem így kell ezt csinálni!
Tegnap reggel 8:17-kor megrendeltem a csónak javításhoz a gyantát és színt, ma reggel 8:20-kor meghozta a futár!
Kiváló, gyors, precíz munka!
Köszönöm!

Takács Péter
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-08-21 14:37
Általában nem okoz gondot, de a fának tökéletesen ki kell száradnia, tehát a gyantázás előtt pár nappal érdemes megcsinálni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-08-20 10:17
SR5550-es rendszerrel szeretnék bevonni egy facsónakot. A csiszolt fát laminálás elött be lehet kenni vékonylazúrral, hogy sötétebb legyen a fa színe, vagy ez káros lehet az epoxy kötésére?

Előre is köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-07-15 14:24
Tisztelt Öregmiki!

Szeretnék egy pár éve az udvaron tárolt műanyag csónakot felújítani.
1. Honnan tudom megállapítani, hogy pontosan milyen gyantával készült (PÉ, epoxi stb)
2. Az alján lévőn réteg (gondolom ez a gelcoat) olyan repedezett, mint aszály idején a szántó, mit lehet ezzel kezdeni?

Előre is köszönöm a segítséget.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-07-17 09:39
1. Az erősítőanyag struktúrája - ha látszik - lehet a támpont: ha össze-vissza szálak látszanak, vagy szabályos nagy(kb.3-5mm) "kocka" mintás, akkor poliészter gyanta a valószínűbb, ha 1-2 mm-es vagy kisebb a szövet struktúrája, akkor már lehet, hogy epoxi gyantából készült. A valószínűbb, hogy poliészter, mert epoxival főként verseny célokra, vagy hi-tech alkalmazásokhoz készítenek termékeket az ára miatt.
2. Le kell csiszolni az egészet, és a kívánt színű top-coattal 0,3-0,8 mm vastagságban lekenni, ha szükséges, akkor csiszolni, polírozni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-06-21 09:58
Tisztelt Öregmiki!

Van 3 öreg hűtőtornyunk, az aljuk már teljesen szétrohadt a csurgó víztől. Újra lemezelni és kihegeszteni nagyon nehéz lenne. Arra gondoltam, hogy belülről kikenném epoxigyantával és tennék egy réteg üvegpaplant. De nem hiszem, hogy fel tudom csiszolni teljesen az oxid réteget, szerintem már nincs annyi anyag. Van erre valami technológia, hogy odatapadjon, és ellenálljon a csurgó víznek.

Üdv.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-07-02 13:31
Kedves Béla!
Az epoxi gyanta jól tapad a fémekre, sajnos a rozsdára kevésbé... Azért, ha valamennyire meg lehet csiszolni a felületet, van rá esély, hogy tűrhetően rátapad, de örökös nem lesz. A másik dolog, hogy nem üvegpaplan kell hozzá, hanem 165 g/m2, vagy 306 g/m2-es üvegszövet, lehetőleg légbuborék-ment esen rálaminálva a felületre.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Vájer Attila 2013-04-25 11:57
Tisztelt Öregmiki!

Hogyan lehet festéket Top-Coat-ra felvinni?
Dekorációs festést szeretnék csinálni.Minden képpen csiszolni kell,vagy elég valamivel lemosni a parafint?
A Top-Coat viszonylag friss 2-3 nap.
Köszönöm.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Mészipeti 2013-03-04 20:13
Tisztelt Öregmiki!Válasz át köszönöm,hamaro san készítek fotókat a csónakról és e-mailben küldöm.Üdvözlet tel Mészipeti
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Mészipeti 2013-03-03 19:05
Tisztelt Öregmiki!

Egy hete vásároltam egy már üvegszállal kívülről bevont 5 méteres fa ladikot.Itthon a tüzetesebb átvizsgálás után feltűnt hogy az egész borítás nincs mindenhol hozzátapadva a fához,az oldalán szinte végig mozog.Attól tartok sérülés esetén befolyik a víz az meg nem fog jót tenni a fának.Az alsó éleken dudorok vannak melyeket szintén be lehet nyomni.Az üvegszál illesztéseinél látok réseket,az oldalán visszahajtott kb.10cm hullámos,elváli k.Az éleken az üvegszálak kiállnak,nagyon veszélyes sérülést okozhatnak.A kérdésem az lenne hogy így még menthető esetleg a csónak vagy le kell szednem,csiszol nom az egész borítást.A fenti hozzászólásokat olvasva inkább hajlanék hogy leszedem az egészet és SR 5550 epoxi rendszerrel újra megcsinálom.Ön mit javasolna mitévő legyek?Válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-03-04 14:35
Kedves Mészipeti!
Ha tud, küldjön e-mailben egy-két fényképet a csónakról és a jellemző hibákról, akkor többet tudok segíteni. Így látatlanban nem tudok konkrétumot mondani, lehet, hogy le kell szedni az egészet, de lehet, hogy nem szükséges. Bővebben majd e-mailban tudok válaszolni a fényképek alapján.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-02-27 14:00
Teljesen jól kalkulált. Ennyi anyag szükséges, nem kell más. Annyit tennék még hozzá, hogy a 65PAX helyett egy másik topcoatunk van, ami szintén tökéletesen megfelel.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Mihály 2013-03-02 08:26
Köszönöm szépen a válaszát! Azt esetleg megkérdezhetem, hogy mi annak a topcoat-nak a neve?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Mihály 2013-05-23 07:34
Kedves Öregmiki!

A hétvégén megtörtént a ladik gyantázása.
A topcoat felhordása után beütött a probléma, méghozzá az, hogy aznapra nem ígért eső ellenére, sikerült egy kiadós zápornak jól eláztatnia a pár órával azelőtt topcoat-ozott ladikot.
Nagyon elkeseredtem, de később az eső elállta után azt tapasztaltam, hogy a topcoat teljesen megkötött a vízes felület ellenére.
A felületen néhol apró pici jukak jelentek meg, pedig figyeltem a megfelő vastagságra, és teljesen új hengerrel dolgoztam. A kérdésem az lenne, hogy az elázott topcoatnak a későbbiekben lehet-e valami hátránya, vagy az apró pici lukak miatt sérülhet- e a gyantaréteg alatta, vagy esetleg elválhatnak-e a rétegek egymástól???
Esetleg ha alaposan lecsiszolnám, és újra kenném topcoat-tal az segítene-e, vagy miután megvan kötve, hagyjam-e most akkor így?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Mihály 2013-02-20 06:57
Kedves Öregmiki!

Úgy döntöttem,hogy a gyantákat márciusban rendelem meg,a palant meg szerszámokat,má r megrendeltem,és tegnap meg is kaptam,amit köszönök szépen.Így legalább anyagilag sem megterhelő annyira:)
Az lenne a kérdésem még,hogy a top-coat-ot a gyantázás után több rétegben is célszerűbb használni,vagy elég egyszer lekenni vele a csónakot?
KB 10m2-es felületre mennyit kell rendelnem belőle? Zöld színezőpasztáva l szeretném színezni,abból is a legsötétebb zöldből,annak melyik a színkódja?
Előre is köszi a választ!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-02-22 08:34
Kedves Misó!
Először az előző kérdésére a válasz: a gyantázandó felét ne lenolajozza,maj d csak a gyantázás után, belülről. A gombaölő az talán nem árthat, de gyantázáskor a felületnek teljesen száraznak kell lennie!
Amikor a külső erősítés megkötött, durva csiszolóval átcsiszolni, és egy rétegben lekenni a topcoattal. Ha több rétegben keni le, csak ront a dolgon. A 10 nm-re kb 5-6 kg topcoat kell. (ez kb. 0,4-0,5 mm vastag topcoat réteget jelent) A zöld színt kiválaszthatja itt: mugyantak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=38&Itemid=115&limitstart=5
Én a Ral6005, (4352,-Ft+áfa/k g)vagy a 6026 színt(2960,-Ft+ áfa/kg)javaslom . A színező pasztából a topcoathoz max. 10% kell, tehát 0,5-0,6 kg.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Mihály 2013-02-22 12:39
Kedves Öregmiki!

Köszönöm tanácsait,megfo gadom őket,és azok szerint is fogok eljárni.....
Még egy kérdés megfogalmazódot t bennem a töltőanyaggal kapcsolatban.Kv arclisztre gondoltam,hogy a nyers fának a hézagait jobban el tudjam tömíteni. Mit tanácsol rendeljek belőle,vagy nem szükséges?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-02-25 15:12
Szerintem nem szükséges, mert így ha a fa nedvességet kap és egy kicsit megdagad, van neki helye mozdulni...Ha kívülről bevonta üvegpaplannal a csónakot, akkor az, és a topcoat fogja a fa részt a víztől kívülről megvédeni, az már nagy probléma lenne, ha azon átjutna a fáig...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Mihály 2013-02-25 15:56
Nagyon szépen köszönöm az információt.
Akkor összegezném az anyagokat,ha valamit kihagytam belőle,akkor kérem jelezze
10m2-es felületre, két rétegre rendeltem 20m2 300-as paplant,és még szükségem van 20kg Crystic2-446 PALV gyantára katalizátorral, valamint 6kg Crystic 65 PAX top-coat-ra, és kb fél kg színezőpasztára.
A szerszámokat és az acetont is megrendeltem már, valamit esetleg még ajánlana, vagy így megvan minden ami kell?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-02-13 22:56
Szia!

Pár hete már megkérdeztem, hogyan tudnám megoldani a csónakom belsejét/alját, hogy egy síkban legyen, ne álljon meg a víz a merevítésekben. Jövő héten lesz aktuális a dolog. A célom, hogy a lehető legkevesebb súllyal járjon a művelet, illetve az ár sem mindegy. A csónak 460 hosszú, 140 széles. Melyik lenne a legkedvezőbb megoldás, amelyet nálatok meg tudok vásárolni?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-02-22 08:46
Kedves Szabi!
Azok a leg-megfelelőbb anyagok, amelyeket a kollégám javasolt pár hete. Annyival tudom kiegészíteni, hogy már lehet kapni nálunk olyan önthető poliuretán habot, amellyel ki tudná váltani a hungarocellt, és arra már lehet poliészterrel laminálni. Ez esetben elegendő 2 réteg üvegpaplan, és azt kikeményedés után lekenni egy topcoat réteggel (ebből van "csúszásgátolt" is!)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szabó Szabolcs 2013-02-23 18:22
Idézet - oregmiki:
Kedves Szabi!
Azok a leg-megfelelőbb anyagok, amelyeket a kollégám javasolt pár hete. Annyival tudom kiegészíteni, hogy már lehet kapni nálunk olyan önthető poliuretán habot, amellyel ki tudná váltani a hungarocellt, és arra már lehet poliészterrel laminálni. Ez esetben elegendő 2 réteg üvegpaplan, és azt kikeményedés után lekenni egy topcoat réteggel (ebből van "csúszásgátolt" is!)



Köszönöm a választ! Akkor már csak a rendelés marad. Mennyiségekkel bajban vagyok. Illetve nem tudom pontosan, mely termékekre lenne szükségem. A csónak 4,4 méter hosszú, és 120 széles. A bordák maximum 2 centi magasak, ezt szeretném szintbe hozni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Mihály 2013-02-10 11:48
Üdvözlöm!
Új 5m-es fa ladikom áprilisra készül el.Kívülről szeretném műgyantával bevonni. Önöktől szeretném az anyagokat,műgya ntákat megrendelni hozzá.
A kérdésem az lenne,hogy az amatőr hajóépítők oldalán azt ajánlják,hogy a belső oldalát is le kell a csónaknak kenni erősítőanyag nélkül gyantával,hogy ne legyen ahogy ők mondják delaminálódás ,repedezés...
Szeretnék tanácsot kérni,hogy erről mit gondolnak Önök,mert azt olvastam itt,hogy elég felület kezelni,és lazúrozni.
Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-02-11 10:06
Kedves Miso!
Mindkét vélemény mellett, és ellene is vannak érvek. Mi inkább azt képviseljük, hogy ha fáról van szó, (nem rétegelt lemez, vagy más hasonló) akkor annak mindkét oldalát nem jó lezárni, mert akkor nem tud a fa szellőzni. Az elv az, hogy ha mindkét oldalt lezárjuk, nem kerül be nedvesség. Nos, ez (kézi laminálás esetén)csak elméletben igaz, a víz meg fogja találni az utat (repedést, lyukat) befelé, de kipárologni már nem fog tudni...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Mihály 2013-02-11 11:10
Köszönöm szépen a választ,így fogok eljárni,akkor a belső rész lazúrozva lesz.
Kérdésem az lenne még,hogy ha megrendelem a műgyantát ,akkor azt mennyi ideig lehet tárolni,mennyi ideig nem "romlik meg"? Áprilisban szeretném csak a csónakot bevonni,miután addigra készül csak el ugye:)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-02-13 11:40
A gyanta és a gél fél évig tárolható a gyártó szerint, de a gyakorlatban ennél lényegesen tovább is használható marad, ha jól lezárva szobahőmérsékle ten van tárolva. Az ideális hőmérséklet a munkához legalább 18 fok, 15 fok alatt pedig nem ajánlott... Így tehát rá ér, de megveheti az anyagot akár most is.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Nagy Mihály 2013-02-13 15:25
Köszönöm az információkat.A zt még hagy kérdezzem meg,hogy a ladik borovifenyőből készül,és a külső részét,ahol gyantázva lesz,lehet-e gombaölővel kezelni,esetleg lenolajozni?
Köszönöm előre is a válaszukat!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-02-06 18:39
Idézet - oregmiki:
Kedves Kriszti!
Nem tudok hatékonyabb módszert annál, hogy amit lehet lekaparni, a többit pedig durva csiszolóval lecsiszolni, egészen addig, amíg a fa csaknem teljesen tiszta nem lesz...


Tisztelt szerkesztő!

a fenti válaszával kapcsolatos az én kérdésem is, a kérdezőhöz hasonló cipőben járok.
Jelenleg a bonobit réteg letisztításával foglalatoskodok faladikomon, utána gyantáznám.
A kérdésem az lenne, hogy amennyiben némi mennyiségű marad a fúgákban, repedésekben, az mennyire befolyásolja a laminálást, rendesen rá fog-e tapadni a gyanta, vagy milyen megoldást javasol, alapozás,..... ?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-02-11 09:53
Kedves Karcsi!
Tisztítsa meg amennyire tudja. Ha csak a fugákban marad valamennyi, az nem probléma, még mindig jobban fog tapadni rá, mint a helyén lévő lyukra... :-)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-02-03 16:38
Üdvözlöm,

üvegszálas csónakom alján lévő merevítések 40 centinként, kb 2 centi magasan kiállnak keretszbe, és hosszanti irányban is. Ezáltal az esővíz mindig benntmarad, nem tud befolyni a csónak végébe. Be szeretném vonni az alját még 1 réteg üvegszállal, hogy teljesen egyenes legyen belül a csónak alja.
Az üres részek kitöltésére mit javasolna? Hungarocelből kitölthetném őket?
Milyen gyantát illetve paplant kellene használnom?

Előre köszönöm,

Szabolcs
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Szalai István 2013-02-04 12:56
Hali Szabi!
Amennyiben poliészter gyantával szeretnéd bevonni, akkor másmilyen habot kellene keresni, mert a hungarocellt (vagy más polisztirol habot) a gyanta sztirol tartalma feloldja. Esetleg valahogy el kell zárni a hungarocellt a poliészter gyantától valamilyen bevonattal. Mi raktárról PVC habbal tudnánk ajánlani, ezt használják pl. a balatoni hajók építésénél is, sajnos jóval magasabb áron mint a polisztirolt.

Visszatérve a gyantára, amennyiben jól gondolom és poliészter a csónak akkor poliészter gyantát javaslok a taposó elkészítéséhez. A webáruházunkban is kapható Crystic 2-446 PALV-t, és 300 grammos üvegpaplant, de ezt több,3-5 rétegben kellene alkalmazni, hogy legalább 1,5-2 mm vastagságú legyen.

Üdv, Szalai István
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-01-16 15:45
Lehet a példának megadottal számolni. Csiszolás után 2 réteg 300 g-os üvegpaplan gyantával, majd pedig ha ez megkötött, lekenni a kívánt színű topcoattal. Ez esetben Önnek is lesz egy több évig gond nélkül használható csónakja.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-01-16 11:39
Üdvözlöm!

Egy 2,4 méteres 110 cm széles faladikot szeretnék műgyantázni. Számolgatás után kb. 5 négyzetméternyi felület jött ki. A szerkezettel nincs baj, de kora miatt jó pár helyen szivárog.Esztét ikum,nem fontos tehát az olcsóbb megoldás érdekelne....Mi ből és mennyit kellene vásárolnom a külső burkoláshoz (fekete színre gondoltam).

Segítségét előre is köszönöm!

Ui.: A példában megadott "10 nm2-es ladikkal" lehet számolni vagy szükséges még egyéb termék?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-01-12 13:56
Üdv!
Másik kérdés.Ha mégis úgy alakul hogy beruházok az egész ladik gyantázására,ak kor ha a fa elkezd vetemedni,dagad ni nem tesz kárt a gyanta rétegbe vagy fordítva olyan erős hogy a fa eldeformálódik. Köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-01-14 11:40
Kedves Sipos!
Csak a fartükröt megcsinálni nem lehet, az egész csónakot kell kívülről bevonni vagy 2 réteg 300 g-os paplannal, vagy 1 réteg paplannal,+ 1 réteg rovingszövettel , majd lekenni topcoattal. Ez esetben a fartükröt még külön is meg lehet erősíteni, ha szükséges. Ez már elég erős, és vízzáró, ha korrektül van megcsinálva.Ez az egész a szállítási költséggel együtt kb 50 ezer Ft-ból megvalósítható, és akkor lesz egy sok évig, gond nélkül használható csónakja.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-01-12 13:53
Üdv!
Az 5 m-es fa ladikomat szeretném rendbe rakni, úgy hogy ne eressze a vizet.Tavaly megpróbáltam a régi módszerrel ahogy sokan tanácsolták(len olajos kender kötél, bornit,és alu csíkok a sarkakra,élekre )Egy ideig működött de én szerintem a 4 ütemű motornak köszönhetően a fartükörnek a két sarka a rázkódás miatt kicsit elmozdultak egymástól és engedi a vizet.Az egész csónak paplanos műgyantázása kb.: 65000 Ft(10 m2)erre nincs pénzem és feleslegesnek is tartom mert a ladik se ér annyit.A kérdésem az,jó megoldás lenne e ha csak az éleket és sarkakat vonnám be műgyantával?Kel lő tartást ad a motor által keltett rázkódás ellen, és esetleg a víz szivárgást is megakadályozza? Ha az elképzelésem jó,akkor erre a gyantára lehet e kenni Bornitot(szurok ) és más szinező anyagot?
Előre is köszönöm
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2013-01-11 12:07
Mindenképpen üvegpaplanos erősítéssel.
Az erősítést ideális esetben a csónak belső feléről érdemes csinálni, akár több réteg üvegpaplan fel laminálásával, a jól megcsiszolt felületre. Ha mégis kívülről kell valami oknál fogva megerősíteni, akkor az egész erősítendő felületről le kell csiszolni a festéket, a régi gél réteget, stb. egészen az üveg erősített rétegig, és arra lehet laminálni.Ez után pedig le kell kenni kb. 0,5 mm vastagon egy jó minőségű topcoattal. Így elég erős lesz, és ha lekopik róla a topcoat, azt egyszerűen lehet javítani, ha szükséges.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2013-01-10 16:30
Üdvözlöm,

van egy üvegszálas csónakom, amit szeretnék megerősíteni. Jelenlet túl vékony a csónak, és mivel ahol szeretném haszlálni sok kövezés van, ezért tartok tőle hogy könnyen megsérül. Mit javasol, hogyan tudnám sokkal erősebbé tenni?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Péteri Vilmos 2012-12-17 19:24
Üdvözmöm!
Vettem a télen egy facsónakot, már laminálva. 1 hete, mikor kivettem a vízből láttam, hogy nem csak az algásodást gátló festék, hanem az alatta lévő réteg is lepereg. Lehet, hogy az előző tulaj nem megfelelő festéket használt? Hogy tudom ezt javítani?
Köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2012-12-19 10:30
Az is elképzelhető, de ezen kívül még számtalan oka lehet... A megoldás : le kell csiszolni az egész felületről a lepergő réteget, majd egy megfelelő top-coattal lekenni ismét.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2012-12-16 20:28
Tisztelt szakértő!

Vettem egy műanyag csónakot és szeretnék bele két darab, zárható, kárpitozott ülődobozt. A tervem az, hogy 6-os OSB-ből megépítem az említett dobozokat és utána le műgyantázom. Igen ám, de az én tudományom - sajnos, az asztalosmunkáná l véget ér. Kérdésem az, hogy milyen anyagokat érdemes használnom? A kész méretet mennyiben változtatja meg a nyers anyagra felvitt műgyanta - illetve, hogy miként készíthetnék tiszta műanyagból ugyanilyen ülőalkalmatossá got? (csak, mert a végtermék súlya sem egy utolsó szempont) Illetve érdekelne még a csónakkal való össze laminálás menete és az egész folyamat buktatói, hogy elkerülhessem.

Üdv.Dunai
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2012-12-17 11:12
Javaslom, hogy először is nézze meg ezeket a videókat (mugyantak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=42&Itemid=351), így képet kap arról, mi is a laminálás, hogy néznek ki ezek az anyagok. Olvassa el ezt a cikket: mugyantak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=46&Itemid=311, ugyan azok az anyagok használhatók, mint a cikkben szereplők.Ha az osb.re laminál, a laminátum vastagsága 1 mm alatt marad (egy réteg üvegpaplan esetén), de ha csak műanyagból akarja elkészíteni, akkor 2-3 réteggel számoljon.Elősz ör megfelelő vastag síklapot kell készíteni (mint a videó elején), azt méretre vágni, és a lapok összeragasztásá val a doboz formáját kialakítani. Érdemes még e cikk utáni kérdéseket és válaszokat is átnézni, valamint a következő cikkeket is átolvasni:mugyantak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=30&Itemid=281, és mugyantak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=36&Itemid=381, valamint ezt: mugyantak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=35&Itemid=321.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Guest 2012-12-05 20:44
Tisztelt ertekesitesi referens!

Önöl kivänom tavasszal megrendelni az alapanyagokat egy kishajo epiteshez. A tervem az, hogy egy Bombardier invitation-t szerszämnak hasznälva kivülröl rälaminälok es a leszedett laminätumot összeragaszta lesz egy uj hajom. Sajnos annyira meg gyengült statikailag a kishajo, hogy nem eletszerü a foltozäsa :-(

Segit egy laminäläsban järtas ismerös, csak nem tudom, hogy häny reteg es milyen üvegszövetet kell laminälnom a szerszämra, hogy erös kishajom legyen. Kerem, segitsenek. Celom epoxi rendszerböl dolgozni, hogy elkerüljem az ozmozist es erösebb legyen a termek.

Valamint erdemes-e hasznälnom coremat szendvics anyagot? Jelentös lesz a statikai erösödes?

Elöre is köszönöm, Richard
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2012-12-06 10:51
Kedves Richard!
Amennyiben a leírt módon akarja elkészíteni új hajóját, akkor min. 2-3 réteg 300 gr/m2 súlyú üvegszövetre lesz szüksége, majd merevítésekre, ill. szendvics/mag anyagokra, majd ezek után ismét 1 réteg üvegszövetre. Én az Ön helyében megfontolnám a régi hajó felújítását (nem foltozását!)a következő módon: Szétszedném a két részből összeragasztott hajótestet, így már hozzáférek a belsejéhez, egy durva átcsiszolás után az egész felületre 1-2 réteg üveg erősítést rálaminálok. Így a szerkezetileg sérült, meggyengült hajótestet sikerült megerősíteni, ráadásul úgy, hogy a gyári merevítéseket is kijavíthattam. Ez után a két fél külsejét kell javítani: először lecsiszolni teljesen az üveg rétegig, majd egy megfelelő jó minőségű top-coattal lekenni/leszórn i kb.0,5-0,8 mm vastagságban. Akkor érdemes vastagabban, ha ezek után csiszolni, polírozni akarjuk a felületet. Ha a hajó eredetileg poliészterből készült, akkor így felújítva, pár kilóval nehezebben ugyan, de a következő 10-15 évben a poliészterrel sem lesz "ozmózis" gondja.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Sinka Vince 2012-12-05 10:59
Tisztelt Szakik!
Szeptember végén top-coatoztam két csónakot,egy öreg műanyagot valamint egy frissen gyantázottat, de a hűvös időjárásnak köszönhetően még másnap reggel is ragadtak,tapadt ak majd kisütött a nap és szépen megszáradtak.
Felfordítottam őket és most két hónap eltelte után ahogyan az eső mosta a szennyeződés végigfolyt az oldalán úgy megfogta,hogy nem tudtam sem autósamponnal, sem más vegyszerrel letakarítani csak az aceton szedte le de az a festést is megkezdte dörzsöléssre.
Olyan mintha a gélbe, annak pórusaiba beszivárogna a szennyeződés. Ez normális?
Valamint hogy utólagosan géleztem ugye a gél-coathoz raktam parafint, de attól viszont a szine matt lett. Van-e valami lakkféle amitől visszanyerhetné m a fényes felületet mint az új csónak.Valamint jobban lehetne takarítani.Kére m ajánljanak valamit, vagy mondják meg hol szúrtam el.
Az aceton feloldhatja a 2-3hónapos gélezést?
Segítségüket és válaszukat előre is köszönöm!
svince73
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
# Bodnár Miklós 2012-12-05 12:28
Kedves Vince!
Azt, ha másnap reggel még ragadt, azt nem csak a hideg éjszaka, hanem a nedvesség, páralecsapódás is okozta, és innen kezdve igaza van: másnap a napon megszáradt...de nem kötött meg, nem játszódtak le benne a kikeményedést okozó kémiai reakciók.Az eső ezért mosta ki belőle a szennyeződéseke t, esetleg a színező anyagot, és az aceton is csak ez esetben oldja.
A gélhez 3-5% paraffinoldatot szabad csak tenni, ebben az esetben csak nagyon kicsit lesz matt - a felületre kiült paraffin réteg miatt - ami idővel eltűnhet, vagy lemosható róla. A megoldás: lecsiszolni/kap arni/mosni, és lekenni még egyszer topcoattal, ha lehet gyárival pl:(mugyantak.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=ilvm_fly_easy_shopping_black.tpl&product_id=6562&category_id=111&option=com_virtuemart&Itemid=792)Lehetőleg mindenféle hígítás nélkül az optimális kb 0,5 mm vastagságban. Ha ez után meglátszik az ecset, henger nyoma, azt csiszolással, polírozással el lehet tüntetni, ez esetben azonban inkább vastagabban kenje (0,6-0,8 mm)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet

Információk

Sütikezelés